Külföld

Erősödik Líbiában az ISIS

A helyi milíciák ellenállnak

Az elmúlt egy évben megduplázódott, mintegy hatezerre nőtt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet fegyvereseinek száma Líbiában, de a helyi milíciák igyekeznek féken tartani a szélsőségesek térnyerését - mondta csütörtökön David Rodriguez, az amerikai hadsereg tábornoka.

Az amerikai haderő afrikai műveleteiért felelős főtisztje elmondta: az IÁ nyolc helyen vetette meg a lábát Irakon és Szírián kívül, Líbiában a legerősebb ezek közül.

A tábornok tudatta: két alkalommal hajtottak végre amerikai gépek Líbiában légicsapást az IÁ fegyveresei ellen, ám egyelőre csak olyan esetben lépnek akcióba, ha közvetlen fenyegetést jelentenek amerikai érdekeltségekre.

A parancsnok kitért arra is, hogy további katonai segítségnyújtás akkor jöhet szóba, ha feláll a líbiai nemzeti egységkormány.

Az IÁ líbiai megerősödésének egyik oka, hogy az országban Moammer Kadhafi megbuktatása és meggyilkolása után gyakorlatilag káosz uralkodott, és fegyveres milíciák harcoltak egymással, hogy minél nagyobb befolyásra tegyenek szert.

Rodriguez arról is beszélt, hogy az észak-afrikai országban az IÁ aligha válhat olyan erővé mint Szíriában vagy Irakban, mert a líbiai fegyveresek ellenállnak a szervezetnek, a helyi lakosság pedig gyanakodva tekint az idegen harcosokra.