Külföld
Érezhető a feszültség az EU szomszédságpolitikájában
Mikola István szerint rugalmasságra és gyors elemzésre van szükség
Az államtitkár az EU szomszédságpolitikájáról szólva kifejtette: az Európai Unió nem látja, hogy teljesülne mindaz, amit elvár a keleti és déli szomszédjaitól, és ezért feszültség érzékelhető. Az unió alapvetően a reformok melletti nagyobb elkötelezettséget és stabilitást vár el az érintett országoktól - magyarázta.
Mikola István közölte: az EU fontosnak tartja, hogy a keleti és déli országokat illetően tiszteletben tartsák az útválasztás szabadságát, azaz kiemelten kell figyelni a partnerországok nemzeti sajátosságaira, amint erre az arab tavasz is rámutatott. A szomszédságpolitikával kapcsolatban az EU lehetőségei között említette a fejlesztési támogatásokat, valamint az üzleti kapcsolatok fejlesztését, amely kölcsönös előnyöket hozhat az országoknak.
Az államtitkár a gyors változásokra példaként említette az ukrajnai, az egyiptomi, az iraki, a szíriai és a líbiai fejleményeket. Ezek közül - mondta - Magyarországot az ukrajnai helyzet érinti leginkább. Oroszország nagyon érzékenyen reagál a keleti partnerség kezdeményezés országaiban történő változásokra, különösen ezen országok érintkezéseire az EU-val és a NATO-val - mutatott rá. Hozzátette: az ukrajnai probléma máig nem oldódott meg, és gondot jelent, hogy a reformok nem igazán indultak el az országban.
Mikola István emlékeztetett: nehéz év volt 2014 az EU-nak és Magyarországnak is, folyamatosan változó helyzetet kellett kezelni, sok meglepetéssel, váratlan eseménnyel szolgáló év volt, amely nagy kihívásokat jelentett. Az idei év első hónapjaiban a helyzet fokozódott, amit egyebek mellett a migrációs kérdések is mutatnak, így még komolyabb megoldandó feladatok vannak - vélekedett.
Mint mondta, a magyar álláspont általánosságban véve az, hogy törekedni kell a szomszédságpolitikával kapcsolatos fő vonalak meghatározására, illetve segíteni kell ebben az uniónak, továbbá meg kell alkotni azt a keretrendszert, amelyben a szomszédságpolitika értelmezhető és alakítható.
Az államtitkár kitért a migrációs nyomásra is a déli országokat illetően. Úgy látja, az EU aggódik a kialakult helyzet miatt, hiszen óriási kihívás e migrációs hullám kezelése, hosszú távon tarthatatlan a helyzet. Elsősorban azoknak az országoknak a helyzetét kell javítani, ahonnan a bevándorlók érkeznek - közölte.
Firtl Mátyás (KDNP) érdeklődésére Mikola István azt is elmondta, hogy a bevándorlás ügyében az EU eddig nem sok mindent tudott tenni, de fel kell gyorsítani intézkedéseket, és közös felelősséget kell vállalniuk az uniós tagállamoknak.
Józsa István (MSZP) kérdésére az államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország a Nyugat-Balkán európai orientációját egyértelműen támogatja, ez stratégiai kérdés, de ragaszkodik ahhoz, hogy e térség országainak is teljesíteniük kell a szükséges feltételeket.