Külföld

Eredménytelenül zárult a horvát elnökválasztás

Nem hozott döntést a tegnapi horvát elnökválasztás első fordulója.

A szavazást követően közzétett exit poll adatokból az derül ki, hogy a négy jelölt közül a legtöbb szavazatot Ivo Josipovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) és Kolinda Grabar Kitarovic, a jobbközép Horvát Demokrata Közösség (HDZ) jelöltje kapta. Eszerint ők mérkőznek meg az elnökválasztás második fordulójában, amelyet január 11-én tartanak.

A szavazók négy jelölt közül választhattak. A jelenlegi államfő és legfőbb riválisa, Kolinda Grabar Kitarovicon kívül Milan Kujundzic a Szövetség Horvátországért, valamint Ivan Sincic az Élő fal nevű csoportosulás jelöltjeként indult az ötéves elnöki mandátumért.

A horvát országos választási bizottság adatai azt jelezték, hogy a hóvihar ellenére többen mentek el szavazni, mint öt évvel ezelőtt az első fordulóban. A választási törvény átalakítása miatt azonban hétszázezerrel kevesebben adhatták le voksukat a mostani elnökválasztáson, mint öt évvel ezelőtt. A választói névjegyzékbe csak azok kerülhetnek be, akiknek érvényes, bejelentetett lakcímük és személyi igazolványuk is van.