Külföld
Erdogan a lausanne-i békeszerződés tisztázása miatt utazott Görögországba
A görög álláspont szerint nem szükséges frissíteni a szerződést
Erdogan az újságírók kamerái előtt váltott néhány mondatot Prokopisz Pavlopulosz görög államfővel, mielőtt megkezdték volna zárt ajtók mögötti megbeszélésüket. A török államfő ebben a rövid beszélgetésben kifogásolta, hogy az északkelet-görögországi Nyugat-Trákiában élő muszlimok nem választhatnak saját főmuftit, miközben a törökországi keresztény közösségek nagyobb szabadságot élveznek elöljáróik megválasztásában.
A láthatóan kínos hangulatú szóváltás során Pavlopulosz azt mondta: Görögország szerint nem szükséges sem frissíteni, sem felülvizsgálni a lausanne-i békeszerződés rendelkezéseit.
Ankara tartós megoldást szeretne találni a Ciprust övező vitákra, de a görög ciprusiak kerülik a párbeszédet Törökországgal - jelentette ki csütörtökön az athéni látogatásán tartózkodó Recep Tayyip Erdogan török államfő.
Erdogan követelte Athéntól annak a nyolc török katonának a kiadását is, akik Görögországba menekültek a tavalyi török puccskísérlet után. Ankara a Törökországban oltalmat kapott törököket a puccskísérlet szervezésében való részvétellel gyanúsítja.
Alekszisz Ciprasz görög kormányfő, miután megbeszélést folytatott Erdogannal, közölte: "bizalomépítő lépések megkezdéséről" állapodott meg a török elnökkel.