Külföld

Erdogan: Szaúd-Arábia vasárnap Törökországba küldi főügyészét

A meggyilkolt újságíró a menyasszonya szerint nem számított kihallgatásra a főkonzulátuson

Szaúd-Arábia vasárnap Törökországba küldi főügyészét az október 2-án Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Ankarában.

Erdogan a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) székházában a párt tartományi elnökei előtt felszólalva közölte: a szaúdi főügyész török kollégájával egyeztet majd.

A szaúdi főügyész csütörtökön azt mondta, hogy - Törökországhoz hasonlóan - szerinte is előre kitervelt gyilkosság áldozata lett Hasogdzsi. Álláspontja ugyanakkor ellentmond a legutóbbi hivatalos szaúdi magyarázatnak, amely szerint Hasogdzsi dulakodás közben vesztette életét.

A török államfő pénteki beszédében egyúttal több kérést is intézett Rijádhoz a Hasogdzsi-gyilkosságot illetően. Hangsúlyozta: a szaúdi tisztségviselőknek nyilvánosságra kell hozniuk, hogy ki adott parancsot annak a Szaúd-Arábiában - az ottani nyomozás keretében - őrizetbe vett 18 gyanúsítottnak, akik néhány órával Hasogdzsi előtt a főkonzulátusra mentek.

Erdogan arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyilkosság elkövetőjének a 18 gyanúsított között kell lennie. Egy magát megnevezni nem akaró, de a "nyomozás részleteit ismerő" tisztségviselő múlt héten úgy nyilatkozott, nem tudni, hova kerülhetett Hasogdzsi holtteste, miután azt egy "helyi kapcsolatnak" átadták.

A török elnök pénteken arra is kérte Szaúd-Arábiát, hogy nevezze meg ezt a "helyi kapcsolatot". Erdogan rámutatott: a "helyi kapcsolaton" keresztül a holttest helye is tudható.

A török államfő felszólalásában "gyerekesnek" minősítette azt a korábbi - a gyilkosság beismerése előtti - szaúdi nyilatkozatot, amely szerint Hasogdzsi az után tűnt el, hogy ott tartózkodását követően kilépett az isztambuli főkonzulátus épületéből.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án eltűnt, miután felkereste az isztambuli szaúdi külképviseletet, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Rijád csak egy héttel ezelőtt ismerte be, hogy Hasogdzsi meghalt a konzulátuson, de megölésének körülményei azóta sem tisztázottak. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint nevük elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a külképviseleten brutális módszerekkel meggyilkolták.

Erdogan most úgy fogalmazott: vicces, hogy állítólag kijön az épületből, de a kint várakozó menyasszonyával nem találkozik. Ez a "gyerekes" nyilatkozat sem egy állam, sem egy államférfi komolyságával nem egyeztethető össze - tette hozzá a török államfő.

Az államfő pénteki beszédét követően Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter telefonon beszélt szaúdi hivatali kollégájával, Ádel al-Dzsubeirrel. Az egyeztetésről a török sajtó egyelőre nem közölt részleteket.


A meggyilkolt újságíró a menyasszonya szerint nem számított kihallgatásra a főkonzulátuson

Hatice Cengiz a Habertürk török televíziónak adott interjúban pénteken  azt mondta, hogy Hasogdzsi nem akart elmenni a főkonzulátusra, ahol október 2-án röviddel az érkezése után meggyilkolták.

A  The Washington Post című amerikai napilap amerikai lakhatással rendelkező munkatársának a meggyilkolása válságba taszította Szaúd-Arábiát és az egyes törökországi médiumok által a gyilkosságban érintett Mohamed bin Szalmán trónörököst - jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség. Rijádra nemzetközi nyomás nehezedik a gyilkosság tisztázása érdekében, miután a szaúdi hatóságok többféle magyarázattal is előálltak. Először tagadták az újságíró megölését, majd később azt közölték, hogy a konzulátusban kitört dulakodásban vesztette életét. Legutóbb a főügyész azt közölte, hogy a gyilkosság előre kitervelt volt. 

Hatice Cengiz hozzátette: nem fogadta el Donald Trump amerikai elnök meghívását a Fehér Házba, mert szerinte Trump ezzel csak a népszerűségét akarta növelni. Hozzátette: addig nem megy el a Fehér Házba, amíg nem látja, hogy az Egyesült Államok őszinte erőfeszítéseket tesz a gyilkosság megoldása érdekében, és nem követeli az elkövetők felelősségre vonását és megbüntetését.

"Nagyon jó helyi és politikai kapcsolatai voltak Törökországban" - mondta Hatice Cengiz a Habertürknek az újságíróról. Úgy gondolta, hogy Törökország biztonságos ország, és ha őrizetbe veszik vagy kihallgatják, rövid idő alatt tisztázzák az ügyét".

A szaúdi monarchiát bíráló Hasogdzsit azután ölték meg, hogy a főkonzulátusra ment, hogy az új házasságához szükséges iratokat beszerezze.

Az isztambuli főkonzulátuson tett első - szeptember 28-i - látogatásán jól bántak vele - közölte Cengiz.

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken felszólította Szaúd-Arábiát, közöljék, ki rendelte el a gyilkosságot, hol található az újságíró holtteste.

Angela Merkel német kancellár pénteken Prágában ismét kilátásba helyezte, hogy Németország nem szállít fegyvereket Szaúd-Arábiának a gyilkosság tisztázásáig. 

"Tisztázni kell e rettenetes incidens hátterét" - jelentette ki Merkel Andrej Babis cseh kormányfővel közösen tartott sajtóértekezletén. Hozzátette: "Amíg erre nem kerül sor, nem szállítunk semmilyen fegyvert Szaúd-Arábiának". Emlékeztetett rá, hogy Berlin már leállította a Rijádnak szánt fegyverszállítmányokat. Tomás Petrícek cseh külügyminiszter pénteken reggel hangsúlyozta, hogy Csehország az Európai Unió következő külügyminiszteri ülésén javasolni fogja, hogy az EU foglaljon állást a Hasogdzsi-ügyben.

Emmanuel Macron francia elnök ezalatt Szlovákiában "demagógiának" nevezte, hogy több európai ország  fel akarja függeszteni a szaúdi fegyverszállításokat a Hasogdzsi-ügy miatt. 

"Mi köze a fegyvereladásoknak Hasogdzsi meggyilkolásához? Azt értem, hogy mi köze van a jemeni történésekhez, de nincs köze Hasogdzsi úrhoz" - jelentette ki sajtótájékoztatóján Macron.

Merkelhez hasonlóan Karin Kneissl osztrák külügyminiszter - akinek országa az unió soros elnöke - egy német lapnak hangsúlyozta, hogy az EU-nak le kellene állítani a szaúdi fegyverszállításokat a gyilkosság tisztázásáig.