Külföld
Érdekes javaslattal rukkolhatnak elő a csehek
A V4-ek tábort létesíthetnének Magyarországon

Jelenleg Csehország tölti be a V4-ek soros elnöki tisztségét, és Prága ennek alapján kezdeményez közös lépéseket a migrációs válság megoldása érdekében.
"A visegrádi négyes elnöklő országa vagyunk. Véleményem szerint jó lenne felajánlani a magyaroknak, hogy közös erővel egy tábort létesíthetnénk. Ezt azt jelenti, hogy egyikünk biztosítaná az ellátást, a másik a védelmet, megint más az orvosokat, az ágyakat" - fejtette ki elképzelését a cseh védelmi miniszter.
Úgy vélte: ez egy nagy tábor lehetne, ahol a menekülteket regisztrálhatnák, hogy megállapítsák, honnan jönnek, és elosztanák őket olyan helyekre, ahol esély van alkalmazásukra.
"A magyarokkal tartjuk a kapcsolatot. Egyelőre főleg az alapvető anyagi dolgok hiányzanak nekik, olyanok, mint az egyszerű kamionok, tábori konyhák vagy építőipari gépek, mert a kerítést egészen a román határra áthúzzák" - mondta a miniszter. A magyarok most pontosítják, hogy mire lenne szükségük - tette hozzá.
Josef Becvár, a cseh hadsereg vezérkari főnöke pénteken a közép-morvaországi Libavában azt közölte, hogy Csehország húsz katonát, közlekedési eszközöket, tábori konyhát és egy földfúrót küld Magyarországra, hogy segítsen megoldani az illegális bevándorlással összefüggő gondokat.
Cseh katonák jöhetnek
Stropnicky a szombaton megjelent interjúban azt mondta, hogy várhatóan néhány tucat, mintegy ötven cseh katona menne Magyarországra. A cseh katonák és a műszaki eszközök várhatóan október 15-től mintegy két hónapig lesznek Magyarországon - mondta Becvár. Csehország korábban a menekültválsággal kapcsolatban már 50 darab nagy befogadóképességű katonai sátort is küldött Magyarországra. A cseh katonák és műszaki eszközök Magyarországra küldésének konkrét feltételeiről a két ország hadseregének képviselői október elsején egyeztetnek - mondta a vezérkari főnök. Josef Becvár megjegyezte, hogy Magyarországon keresztül rendkívül nagy számú menekült halad át Nyugat-Európa felé, ezért az országnak szüksége van segítségre.
A magyar-szerb határon felépült határzárral kapcsolatban Stropnicky leszögezte: "bár nem vagyok híve a kerítéseknek és a falaknak, megértem a magyarokat, hogy ilyen, aránylag kemény" intézkedést hoztak.