Külföld
Élve égettek, daraboltak a kormányerők
Brutális tettekkel vádolja Dél-Szudánt az ENSZ
A kormány a felperzselt föld és a megfélemlítés taktikáját alkalmazta ellenfeleivel szemben a 2015-ös polgárháború alatt – mondta a világszervezet emberi jogi főbiztosa, Zeid Raad al-Husszein. A hivatalának honlapján közzétett tizenhét oldalas jelentésben olvasható: a kormányerők a fogyatékosokat és a gyerekeket sem kímélve mészárolták le azokat a civileket, akik tudomásuk szerint az ellenzéket támogatták. A szörnyűségek repertoárja széles volt: az embereket „élve elégették, megfojtották, agyonlőtték, felakasztották vagy feldarabolták”. A kormány gyakorlatilag felhatalmazta a dél-szudáni hadsereg katonáit és a vele szövetséges milíciákat arra, hogy mintegy zsoldként bárkit megerőszakolhassanak, aki az útjukba kerül – áll a közleményben.
A világszervezet értesülése szerint csak Dél-Szudánban több mint ezerháromszáz szexuális bűncselekményt követtek el 2015 áprilisa és szeptembere között. Az ENSZ munkatársai október és január között a helyszínen mérték fel a helyzet súlyosságát. Az egyik esetben a katonák például azon vitatkoztak össze, hogy megerőszakoljanak-e egy hatéves kislányt, akit végül agyonlőttek. Egy másik alkalommal a kormányerők állítólag körbevettek hatvan marhapásztort, és beterelték őket egy katolikus templom közelében található konténerbe. Csak egyikük élte túl, a többiek két napon belül megfulladtak.
A jelentésben leírt esetek a valóságnak csak egy szeletét mutatják – hangsúlyozta Zeid Raad al-Husszein és hozzátette: a nemzetközi közösség akkoriban nem figyelt fel a megfélemlítés és a háború eszközeként tömegesen használt szörnyűségekre. Dél-Szudánban 2015 novembere előtti egy évben egyes becslések szerint mintegy 10 550 civil vesztette életét, közülük 7165 az erőszak következtében haltak meg, 829-en pedig megfulladtak. Tavaly nem volt szervezett ellenállási mozgalom, így a civilek teljesen kiszolgáltatottak voltak a hadsereg kénye-kedvének.
Az ENSZ-jelentés szerint a mészárlás kimerítheti a háborús bűn fogalmát, ugyanis szándékos, módszeres és etnikai alapú volt. Bár az emberi jogi iroda hangsúlyozta, hogy a polgárháború alatt minden fél követett el ilyen bűncselekményeket, többségükért a kormányerők tehetőek felelőssé. Husszein azt javasolja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa vegye fontolóra a Dél-Szudánnal szemben már érvényben lévő szankciók kibővítését. Az ENSZ jelentése szerint Dél-Szudánban az emberi jogok helyzete a legaggasztóbbak közé tartozik a világon.