Külföld
Elutasított menedékkérők újabb csoportja érkezett Németországból Afganisztánba
A fedélzeten voltak olyan menedékkérők, akiknek a hatóságok feltételezései szerint terrorcselekményekhez lehetett közük
A Frankfurt am Mainból felszállt gépen 27 menedékkérő ült, ez volt a legnagyobb kitoloncolt csoport január óta. Tagjainak többsége Bajorországból érkezett, de voltak, akiket Hessenből, Hamburgból, Baden-Württembergből, Szászországból vagy a Rajna-vidéki tartományokból küldtek haza.
A fedélzeten első alkalommal voltak olyan menedékkérők, akiknek a hatóságok feltételezései szerint terrorcselekményekhez lehetett közük. Hogy pontosan mivel gyanúsítják a szóban forgó két embert, azt nem tudni. Ennek ellenére az afgán hatóságok közölték, hogy senkit sem adtak át a rendőrségnek, minden utas hazamehetett.
A kabuli német nagykövetség elleni májusi merénylet óta Németország kizárólag bűnözőket, feltételezett terroristákat vagy hamis papírokkal rendelkező menedékkérőket toloncol ki. Ugyanakkor aktivisták és jogászok szerint a szerdán távozásra kényszerítettek között legalább három olyan fiatal férfi volt, aki egyik csoportba sem tartozott.
A frankfurti repülőtéren mintegy ötszáz aktivista tüntetett a német hatóságok lépése ellen előző este. A döntést többen vitatják, mert Afganisztánban az elmúlt időszakban kiéleződött a feszültség a kormány és a tálibok között, így sokak szerint nem minősül biztonságos országnak.
2016 decembere óta ez volt a nyolcadik alkalom, hogy elutasított menedékkérőket küldtek haza Németországból. Az első hét járattal hivatalos adatok szerint 128 embert toloncoltak ki, többségében fiatal afgán férfiakat.