Külföld
Először állapodott meg két spanyol parlamenti párt
Több mint két hónap telt alkudozással a választások óta
"Ez a megállapodás az első lépés a politikai változás felé" - fogalmazott az aláírás utáni parlamenti sajtótájékoztatóján Pedro Sánchez, a szocialista párt főtitkára, akit VI. Fülöp király három héttel ezelőtt kért fel a kormányalakításra. Mint mondta, a megállapodás nem a kormányalakításról szól, így nem is tárgyaltak esetleges kormányzati posztokról, hanem arról, hogy miként oldanák meg az ország problémáit.
A megállapodás 200 pontban foglalja össze azokat az elképzeléseket, amelyeket a két párt szerint meg kell valósítani az ország érdekében. Ebben egyebek mellett szerepel, hogy hatálytalanítanák az előző, konzervatív kormány által végrehajtott munkaügyi és oktatási reformot, és saját reformintézkedéseket valósítanának meg, amelyek nagyban javítanák a munkavállalók helyzetét, emellett jelentős, hétmilliárd euró értékű szociális intézkedéseket vezetnének be.
A "reform és haladó kormány" létrehozásáról szóló dokumentum leszögezi, hogy nem emelik a személyi jövedelemadót, csökkentik a kulturális áfát, és meghatározzák, hogy a miniszterelnöki tisztséget legfeljebb 8 éven keresztül töltheti be egy személy. A két párt elkötelezett az 1978-as alkotmány reformja mellett, ahogy abban is egyetértenek, hogy kizárják a függetlenségi népszavazás megtartásának lehetőségét Katalóniában.
Albert Rivera, a Ciudadanos elnöke szerint a megállapodásban foglaltak az ország mély reformját jelentik. Nem zárja ki annak lehetőségét, hogy pártja tagja legyen egy olyan kormánynak, amely ennek a programnak a végrehajtására jön létre. Bejelentette, hogy a jövő héten megszavazzák Pedro Sánchez miniszterelnökké választását, noha a párt eddig kizárólag a szavazástól való tartózkodását ajánlotta fel.
A politikus szerint két ennyire különböző pártnak, mint amilyen a PSOE és a Ciudadanos, nem volt könnyű eljutni idáig, de úgy véli, hogy ez a párbeszéd jelenti azt az utat, amelyen haladni kell ebben az "új spanyol politikai korszakban". Mindkét politikus kérte a többi politikai formáció támogatását és csatlakozását a megállapodáshoz.
A baloldali Podemos - amellyel a szocialista párt szintén tárgyalásokat folytatott - bejelentette: politikájukkal összeegyeztethetetlen mindaz, ami a megállapodásban szerepel, mert úgy látják, hogy az csupán "kozmetikázás" és nem hoz valódi változást.
Inigo Errejón, szóvivő hangsúlyozta: csalódottak, amiért a szocialisták nem őket, hanem a Ciudadanost választották, de mint mondta, "nem lehet egyszerre két úton haladni".
Véleménye szerint ha a szocialisták ragaszkodnak ehhez a megállapodáshoz, akkor a jövő heti miniszterelnök-választás sikertelen lesz, de nem tartja kizártnak, hogy ezt követően egy új fejezet kezdődjön, és ismét leüljenek tárgyalni egy baloldali kormánykoalíció létrehozásáról.
Az Egyesült Baloldal (IU) vezetője, Alberto Garzón, Twitter-oldalán tette közzé, hogy ők sem támogatják ezt a megállapodást.
A szocialista párnak és Ciudadanosnak pártnak nincs meg a szükséges parlamenti többsége ahhoz, hogy kormányt alakíthasson. Közösen 130 képviselői mandátummal rendelkeznek, a miniszterelnök-jelölt megválasztásához pedig 176 szavazat szükséges az első voksoláskor. Ha ez eredménytelen, akkor újabb szavazást kell tartani, ekkor már elég a leadott szavazatok egyszerű többségének megszerzése is a poszt elnyeréséhez.
A konzervatív Néppárt (PP) eddig nyilatkozataiban elzárkózott a szocialisták támogatásától. Mariano Rajoy ügyvezető miniszterelnök, az Antenna 3 nevű tévécsatornának adott szerdai interjújában komolytalannak nevezte a most létrejött megállapodást. Arra hivatkozott, hogy a két pártnak együtt sincs meg a kormányzóképes többsége, illetve céljuk, hogy módosítsák az alkotmányt, nem megvalósítható a konzervatívok támogatása nélkül.
A miniszterelnök-választási folyamatot a jelzettnél egy nappal korábban, március 1-jén tartja meg a spanyol parlament. A módosításra azért volt szükség, hogy be tudják tartani a szükséges határidőket, ugyanis korábban ejtettek egy számolási hibát. Amennyiben két hónap alatt nem lesz új miniszterelnöke Spanyolországnak, június 26-án új választások lesznek.