Külföld

Egyre kevésbé zárható ki Trump sikere

Hillary Clinton szerint republikánus ellenfele atomháborút robbanthat ki – Újabb kínos ügyet tártak fel a szövetségi nyomozók

A Wall Streeten állítólag már Donald Trump győzelmére fogadnak, miközben az elnökjelöltek ismét súlyos vádakat vágtak egymás fejéhez a kampányrendezvényeiken. Közben az FBI újabb, Clintont érő pofonnal egyenértékű bejelentést tett.

Trump 20161103
Donald Trump kedden Wisconsinban tartott kampánybeszédet (Fotó: Reuters - Carlo Allegri)

Az amerikai elnökválasztási kampány keddi napján is súlyos vádakat vágtak egymás fejéhez a jelöltek. A demokrata Hillary Clinton Pennsylvaniában elsősorban republikánus ellenfele, Donald Trump nőkkel kapcsolatos viselkedését bírálta, Floridában pedig külpolitikai kérdésekről beszélt. A volt külügyminiszter – kétségbe vonva Trump jellemét és felkészültségét – ismét arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy Trump atomháborúba sodorhatja az országot. Clinton szerint Trumpnak nincs türelme semmihez, nem hallgatja végig a tanácsadóit sem, akik pedig – Clinton szerint – nem merik tájékoztatni őt a valós helyzetről. „Így aztán képzeljük el, hogy azért ugraszt bele bennünket egy háborúba, mert valaki az idegeire ment” – fogalmazott. Az FBI egyébként kedden teljesen váratlanul nyilvánosságra hozott 129 oldalnyi olyan, erősen szerkesztettnek mondott dokumentumot, amely még egy 2001-ben végzett nyomozás eredményeit taglalja, és Bill Clinton volt elnök egyik kegyelmi ügyét ismerteti. Bill Clinton ugyanis elnöksége egyik utolsó intézkedéseként kegyelemben részesítette a szökésben lévő Mark Rich dúsgazdag üzletembert, a demokraták, illetve Bill Clinton egyik nagy anyagi támogatóját.

Donald Trump kedden Pennsylvaniában és Wisconsinban kampányolt, és megismételte hétfői állítását, miszerint ha Clinton lenne az elnök, az amerikai történelemben először fordulna elő, hogy az elnök elhúzódó bűnügyi nyomozás és várható büntetőjogi per alanya lenne.

Ami a két jelölt esélyeit illeti, a különböző friss elemzések eltérő következtetésekre jutottak. A CBS hírtelevízió a Wall Streetről érkező egyes jelzésekre hivatkozva azt közölte kedd este, hogy a piacok váratlanul inkább Donald Trump győzelmére fogadnak. A televízió szerint megváltoztatta a hangulatot a vezető amerikai pénzügyi körökben az FBI múlt pénteki bejelentése, hogy újraindítják a nyomozást Clinton tanácsadója, Huma Abedin e-mailjei miatt. A Wall Street Clintont a „status quo” jelöltjének tekinti, a piac arra számít, hogy győzelmével a volt külügyminiszter a jelenlegi politikai elit tagjaként nem mondja fel a kereskedelmi megállapodásokat, és nem emeli az importvámokat sem, mint ahogy Trump ígéri. A részvényárfolyamoknak erősödnie kellene, tekintve, hogy Clinton vezet a felméréseken, ám mégsem így történik. Elemzők szerint a részvénypiacokon napok óta idegesség tapasztalható, és minél gyöngébb a tőzsde teljesítménye a választás napjához közeledve, annál erősebbek a nem hatalmon lévő párt jelöltjének esélyei. A Moody’s Analytics – amely a Moody’s hitelminősítő elemzésekkel foglalkozó intézete – viszont egyértelműen Clinton győzelmére számít. Az intézet az utolsó kilenc elnökválasztás eredményét szinte mérnöki pontossággal jósolta meg, és legújabb, kedden bemutatott modelljük szerint nem kétséges Clinton győzelme.