Külföld
Egyre feszültebb a holland-török viszony
Hollandia nem javasolja a polgárainak, hogy Törökországba látogassanak - Merkel a támogatásáról biztosította a holland kormányt
Utazásra nem javasolt
Hétfőn a holland külügyminisztérium „utazásra nem javasolt” országnak nyilvánította Törökországot. Azoknak a holland állampolgároknak, akik mégis odalátogatnának, azt javasolják, hogy kerüljék a tömegrendezvényeket. Erdogan nácikat emlegető hozzászólásával kapcsolatban a holland miniszterelnökhelyettes, Lodewijk Asscher megjegyezte, hogy furcsának találja, hogy épp egy olyan nemzet náciz le másokat, amelyik „folyamatosan visszafelé halad az emberi jogokat tekintve”, hozzátéve, hogy véleménye szerint ez „gusztustalan”.
A Dogan török hírügynökség szerint Celik sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: "Hollandia megadta magát a szélsőjobboldalnak. Válság előtt állunk. A holland bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) elnöke, Geert Wilders dzsámik bezárásáról és kitoloncolásokról beszél. Napjaink fasizmusa a kulturális felsőbbrendűséget hirdető megközelítésből ered. Ez fenyegeti Európát, a probléma megoldásában nagy munka vár az unióra".
Celik arra szólította fel az európai politikusokat, hogy ne maradjanak pártatlanok az ügyben, emeljék fel a szavukat, ítéljék el és indítsanak közös harcot a jelenség ellen. A tárcavezető nyomatékosította: a török nép nem hagyja magára Európában élő fiait a rasszistákkal szemben.
Merkel a támogatásáról biztosította a holland kormányt
Támogatásáról és szolidaritásáról biztosította Angela Merkel német kancellár hétfőn a holland kormányt a törökországi alkotmánymódosításról kiírt népszavazás kampánya körül az ankarai vezetéssel kialakult vitában.
Angela Merkel Münchenben tett nyilatkozatában teljességgel elfogadhatatlannak minősítette, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő "náci maradványnak" nevezte a holland kormányt, amiért megakadályozta török miniszterek kampányrendezvényeit.
Az összehasonlítás a nácizmussal mindig félrevezető és egyáltalán nem helyénvaló - szögezte le a német kancellár.
Előzőleg Berlinben Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte: a német kormánynak nem feladata értékelni a holland kormány intézkedéseit, "azt azonban a holland népet és kormányát Törökországból érő mértéktelen kijelentésekre tekintettel világossá kell tennünk, hogy szolidaritást vállalunk Hollandiával".
Hollandiában szerdán parlamenti választásokat tartanak. A kampány egyik központi témája a holland identitás kérdése, valamint az állam viszonyulása a bevándorlókhoz és az iszlámhoz. Mark Rutte kormányfő pártjának legfőbb riválisa a PVV.
Hollandia és Törökország között a napokban diplomáciai vitát okozott, hogy a holland hatóságok nem engedték meg két török miniszternek, hogy Rotterdamban részt vegyen az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen.
Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes üzletemberek előtt hétfőn Isztambulban arról beszélt, hogy a török-holland diplomáciai konfliktusban Hága elérkezik majd ahhoz a ponthoz, hogy bocsánatkérésre kényszerül. A politikus jelezte: Törökország a szükséges választ adja a holland bánásmódra.
Az NTV török hírtelevízió beszámolója alapján a miniszterelnök-helyettes felszólalásában kifejtette: Európát nem várja jobb jövő. Aggódunk érte. A hasonló európai történések az elmúlt 5-6 évben teret nyerő szélsőjobboldal, neofasizmus és neonácizmus "lábnyoma". Kurtulmus figyelmeztetett: ha Európát elragadja a szélsőséges rasszizmus, az idegen- és iszlámgyűlölet, valamint a Törökország-ellenesség "örvénye", néhány év múlva a mérsékelt politikusok képtelenek lesznek saját választási kampányt tartani.
A holland miniszterelnök nem hajlandó reagálni a fenyegetőzésre
Ameddig a török kormány fenyegetőzik, nem tárgyalunk Ankarával - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök Rotterdamban tartott sajtótájékoztatójánhétfőn.
Rutte elmondta, ahogy Törökország büszke ország, Hollandia is az, ezért fenyegetések nyomása alatt nem fog tárgyalóasztalhoz ülni.
Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy Törökország nem kíván beavatkozni a holland választásokba. A Hollandiában élő törökök holland és nem török állampolgárok - tette hozzá.
Ömer Celik európai uniós ügyekért felelős török miniszter hétfőn kijelentette, biztos, hogy lesznek Hollandiát érintő török szankciók.
Beszédében a miniszterelnök reális veszélynek nevezte Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjének választási győzelmét. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az iszlámellenes nézeteiről ismert párt szerdai győzelme esetén Hollandia káoszba fulladhat.
Rutte azt kérte a szavazóktól, voksaikkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy Hollandia legyen az első ország Európában, amely véget vet a "rossz populizmus trendjének".
Hollandiában szerdán parlamenti választásokat tartanak. A kampány egyik központi témája a holland identitás kérdése, valamint az állam viszonyulása a bevándorlókhoz és az iszlámhoz. Mark Rutte kormányfő pártjának legfőbb riválisa a PVV.
Hollandia és Törökország között a napokban diplomáciai vitát okozott, hogy a holland hatóságok nem engedték meg két török miniszternek, hogy Rotterdamban részt vegyen az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen.