Külföld

Egymásnak esett Juncker és Erdogan

Buszokra rakott menekültekkel fenyegette meg az uniót a török elnök

Meglehetősen parázs hangulatú vitát folytattak tavaly egy kiszivárogtatott irat szerint Törökország és az Európai Unió vezetői Ankara szerepéről a migrációs válság leküzdésében.

török–szíriai határ 20160211
Életkép a török–szíriai határon – a következő időszakban nagy tömegre számítanak (Fotó: Reuters - Osman Orsal)

Kiszivárogtatott egy bizalmas dokumentumot a görög Euro2day portál, amelynek alapján tavaly novemberben azzal fenyegetőzött Recep Tayyip Erdogan török elnök, hogy ha nem kapnak elég pénzt Brüsszeltől, buszokkal küldik a menekülteket Európába. Ugyan a dokumentum hitelességét senki nem ismerte el, valószínűnek tűnik, hogy az az első, múlt novemberi EU–Törökország-csúcstalálkozó egyik ülésének leirata. Az anyag Recep Tayyip Erdogan török elnök és Ahmet Davutoglu miniszterelnök tárgyalásait rögzíti Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel, valamint Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével.

Az indulatok már a tárgyalás elején elszabadultak, mivel nem tisztázódott, hogy az EU összesen vagy évente kínál hárommilliárd eurót, Juncker pedig kijelentette, hogy ezt az összeget két évre szánják. Erdogan azonban évi hárommilliárdot kért, s azt is közölte, hogy ellenkező esetben megnyitják a bolgár és a török határt, majd buszokra teszik a menekülteket. Mint Donald Tusk fogalmazott, Európa most nagy gondban van, így aztán mindenképpen kellene valamilyen megállapodás. Erdogan ekkor azt vetette fel: „És mit fognak csinálni a menekültekkel, ha nem lesz megállapodás? Lelövik őket?” Tusk erre annyit válaszolt: „Akkor kevésbé vonzóvá tesszük Európát.”

A vita újabb mélységeket ért el, amikor Juncker kifejtette, hogy szerinte azért nem vették fel a EU-ba a törököket, mert ott nem volt demokrácia, mire Erdogan – az EB-elnök származására utalva – azzal vágott vissza, hogy „Luxemburg akkora, mint egy török kisváros, egy rendes háborút se tudna végigharcolni”. Juncker sértetten közölte, hogy úgy fogadták a török államfőt Brüsszelben „mint egy herceget”. A replika ezúttal sem maradt el: „Herceget? Hát persze. Nem valami harmadik világbeli országot képviselek.” Erdogan már teljesen kikelt magából, amikor Juncker még azt is megjegyezte, hogy: „Az unió senkivel nem szokott 28+1-es találkozókat tartani.” A török elnök ezt mocskolódásnak minősítette, majd Tusknak kijelentette: „Amit Juncker úr csinál, az tiszteletlenség… Ha nem akarják, hogy a törökök belépjenek az EU-ba, mondják meg nyíltan. Csak meg fogunk könnyebbülni.” Tusk még próbálta enyhíteni a feszültséget, majd a törökök azzal zárták le a vitát, hogy szeretnének többet tudni a legális áttelepítési tervekről.