Egykori guantánamói rabbal végzett a jemeni légicsapás

A légierő az al-Kaidát bombázta

Guantánamóról szabadult egykori fogollyal végzett egy amerikai légicsapás Jemenben - közölte hétfőn a Pentagon szóvivője.

Jeff Davis szerint Jasszer as-Silmi március 2-án vesztette életét, amikor az amerikai légierő rövid időn belül a sokadik csapást mérte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi ágára.
Washington az elmúlt napokban fokozta támadásait az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) ellen, február 28. óta több mint 40 alkalommal véve célba a szélsőségeseket. A Pentagon szerint Silmi mellett március 2-3-án két másik iszlamistával is végeztek. A szóvivő úgy tudja, hogy a légicsapások áldozatai egy robbanóanyag szakértő és a terrorszervezet egyik közvetítője voltak.
Silmit a Pentagon szerint 2002-től 2009-ig tartották fogva a guantánamói börtöntáborban, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra válaszul hoztak létre az amerikai hatóságok, hogy terrorizmussal gyanúsított személyeket vádemelés nélkül tarthassák fogva. Jelenleg 41 rabot őriznek Guantánamóban.