Külföld

Egyetértenek az uniós vezetők

Az EU-csúcson sikerült mindenről megállapodni

Az eddigi szokással ellentétben már az első napon, csütörtökön sikerült minden napirendi kérdésben egyetértésre jutniuk az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek, így az Európai Tanács ülése nem folytatódik pénteken - közölte a tanácskozást követően Donald Tusk, a testület elnöke.

A lengyel politikus szerint a két legjelentősebb kihívásról, a befektetések beindításáról és a keleti szomszédság helyzetéről egyeztetett az Európai Tanács. Az előbbi kapcsán kiemelte, hogy a cél a beruházások beindítása, az ennek magjául szolgáló alapnak pedig jövő júniusig fel kell állnia, ám az Európai Beruházási Bank már januárban elkezdi a projektek finanszírozását. "Sem a pénzek földrajzi, sem iparági elosztásáról nem vitáztunk. A magánbefektetőknek kell kiválasztaniuk a számukra legvonzóbb beruházási lehetőségeket" - mondta Tusk, hozzátéve: ez nem donorkonferencia volt.     
Oroszországgal és az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban Tusk elmondta: az EU eddig eseményről eseményre reagált a fejleményekre, de túl kell lépni a defenzíván. "Rá kell ébrednünk saját erősségeinkre" - fogalmazott az Európai Tanács új elnöke, tudatva egyúttal: jövő márciusban az Európai Tanács visszatér a kérdésre. Tusk eggyőződése szerint az EU-nak egységes, közös álláspontot kell képviselnie, s erről nem ideológiai, hanem gyakorlatias vita folyt.
Oroszország és Ukrajna pénzügyi helyzete kapcsán a lengyel politikus leszögezte: ez nem egy két nap vagy két hét alatt rendezhető válság.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra az álláspontra helyezkedett, hogy nyitva kell hagyni a párbeszéd csatornáit Moszkvával. A beruházási csomagot előterjesztő Juncker közölte, hogy a konkrét tagállami hozzájárulásokról nem folyt mélyreható vita, mert a "projektek még nincsenek kiérlelve", viszont egyik tagország sem zárta ki, hogy hozzájárulna a beruházási alaphoz, amelynek fogadtatása kedvező volt, méretét senki sem találta elégtelennek.
Angela Merkel német kancellár a megbeszéléseket követően tudatta: Ukrajna területi integritása a feltétele az Oroszországgal szembeni szankciók megszüntetésének. Ukrajna helyzetéről elmondta, hogy az Európai Unió segíteni akar Kijevnek a gazdasági reformok sikeres végrehajtásában és a korrupció leküzdésében.    
A kelet-ukrajnai helyzetet az Európai Tanács továbbra is erősen aggasztónak tartja, s világossá teszi: tartja az eddigi irányt, s szükség esetén további lépéseket is tesz, miután az EU csütörtökön tovább szigorította a Krím és Szevasztopol ellen elrendelt szankciókat. Az EU állam- illetve kormányfői emellett akadálytalan hozzáférést követelnek a nyáron Kelet-Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszálltó repülőgép szerencsétlenségének helyszínéhez, valamint a szeptemberben kötött, a konfliktus politikai rendezését szolgáló minszki megállapodás megvalósítását szorgalmazzák.