Külföld
Egy légicsapás két vezető beosztású ISIS-tagot ölt meg
A Hezbollah célzott támadásban megölte az IÁ egyik libanoni parancsnokát
Az egyik Baszim Mohammed Ahmed Szultan al-Badzsari, aki az IÁ hadügyminisztere helyettesének volt tekinthető, a másik pedig Hatim Talib al-Hamduni, Moszul város katonai parancsnoka volt - olvasható a szóvivő közleményében.
Mostanra Moszul maradt az egyetlen jelentős város az Irak és Szíria egy jó részét a tavalyi évre elfoglaló, de mostanra visszaszorulóban lévő IÁ ellenőrzése alatt.
Al-Badzsari tapasztalt terrorista, korábban az al-Kaida terrorhálózat tagja volt. Ő irányította 2014-ben a Moszul bevételére irányuló ostromot. Ezenkívül ő volt a parancsnoka a Dzsajs al-Dabik zászlóaljnak, amely támadásaiban rendszeresen robbanószerrel megrakott gépkocsikat, öngyilkos merénylőket és mustárgázt vetett be - közölte a szóvivő.
Al-Hamduni amellett, hogy Moszul katonai parancsnoka, a katonai rendészet egyik vezetője is volt.
A két vezető dzsihadista halálával lehetővé vált, hogy "az iraki erők és a koalíció előkészítsék a terepet Moszul felszabadítására" - írta Peter Cook.
Az Egyesült Államok vezette koalíció az IÁ vezetőinek célzott likvidálásával akarja szétzilálni a szervezetet. Brett McGurk, Barack Obama amerikai elnöknek a koalícióhoz delegált különmegbízottja a múlt héten a washingtoni kongresszusban azt mondta, hogy átlagosan három naponta megölnek egy IÁ-vezetőt.
Sokan meghaltak a kormányerők támadásában Damaszkusztól északkeletre
Húsz ember, köztük két egészségügyi dolgozó vesztette életét szombaton a szíriai főváros, Damaszkusz közelében a kormányerők támadásában, azon a helyen, ahol korábban a légierő egyik pilótáját az iszlamista felkelők elfogták és megölték - írta szombaton egy emigráns csoport.
A Helyi Koordinációs Bizottságok elnevezésű aktivista hálózat hét egészségügyi dolgozót számolt meg a Dzsairud városára mért megtorló légicsapások halálos áldozatai között. Közlésük szerint a harci gépek legalább negyven bevetésben támadták a szíriai fővárostól 60 kilométerre északra lévő települést.
A bombázások az AFP francia hírügynökség jelentése szerint véget vetettek a Kalamun régióbeli hegyvidéki városban két éve érvényben lévő fegyverszünetnek.
A nagy-britanniai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) 31-re tette a szombati bombázások és tüzérségi csapások halálos áldozatainak számát, hozzátéve, hogy további több tucatnyian megsebesültek.
A Hezbollah célzott támadásban megölte az IÁ egyik libanoni parancsnokát
A Hezbollah libanoni radikális síita szervezet közölte szombaton, hogy végzett az Iszlám Állam szervezetének a libanoni Kaa térségében tevékenykedő parancsnokával.
A szíriai határhoz közeli, zömmel keresztények lakta faluban, Kaában a hét elején legalább öt ember halt meg öngyilkos robbantások és más fegyveres támadások sorozatában, s a támadásoknak több mint 250 sebesültje is volt. A libanoni kormányban részt vevő Hezbollah a támadásokért az Iszlám Államot tette felelőssé.
A Hezbollahhoz közel álló al-Manar tévécsatorna híradása szerint a szervezet, amely a libanoni hadsereggel karöltve igyekszik fenntartani az ország keleti határvidékének biztonságát, egy rakétatámadásban ölte meg az IÁ Abu Hatabként ismert parancsnokát.
A tévé szerint a Hezbollah az IÁ két, egymástól néhány száz méterre lévő parancsnoki állását semmisítette meg a rakétatámadásban, nem messze Ras Baalbek és al-Zvaitinah határvárosoktól, s a két parancsnoki bunkerben Abu Hatab mellett az IÁ több más embere is ott tartózkodott. A Hezbollah a világhálóra feltette a kettős rakétatámadásról készült videofelvételt.
Az erőszakcselekmények már korábban is gyakran átcsaptak Libanonba a polgárháború sújtotta szomszédos Szíriából. A Szíriában jelentős területeket ellenőrzése alá vonó Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet fegyveresei 2014-ben rövid időre el is foglalták a határ libanoni oldalán fekvő Arszal városát.