Külföld

ENSZ: Izrael megfosztja emberi jogaiktól a paleszinokat

A palesztinok elleni erőszakot ki kell vizsgálni - Ankara összehívta Iszlám Együttműködés Szervezetét - Tel Aviv szerint az ENSZ Izrael-ellenes

A Gázai övezet határán történtek nemzetközi vizsgálatát javasolta Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a szervezet Emberi Jogi Tanácsának pénteki rendkívüli ülésén. Mint mondta, "kevés bizonyíték" van arra, hogy Izrael megpróbálta volna minimálisra csökkenteni a palesztin áldozatok számát a héten történt gázai övezeti összecsapásukkor.

Izrael szisztematikusan megfosztja emberi jogaiktól a palesztinokat azzal, hogy mintegy 1,9 millió Gázában élő embert "születésétől a haláláig egy mérgező nyomornegyed börtönébe zárja" - mondta Zeid Raad al-Husszein.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának speciális ülésének nyitányaként a jordániai Zeid élesen kritizálta Izrael hét eleji akcióját, leszögezve: Izrael teljesen aránytalanul reagált a palesztinok tiltakozására.

"Senki se került nagyobb biztonságba az elmúlt hét szörnyű eseményeinek hatására. Véget kell vetni a megszállásnak és az erőszak és bizonytalanság nagyrészt el fog tűnni" - mondta.

A rendkívüli ülés célja, hogy a tanács létrehozzon egy bizottságot az elmúlt időszakban történt erőszakos események felülvizsgálatára. A Gázai övezet határkerítésénél az izraeli katonák mintegy hatvan embert lőttek agyon a hét elején, több mint 2700 tiltakozó pedig megsérült. Izraeli részről az összetűzések nem követeltek áldozatokat.
Az ülés során a tanács megtárgyalja Pakisztán és más muszlim országok javaslatát, mely arra kéri fel a testületet, hogy hozzon létre egy független nemzetközi vizsgálóbizottságot. 
"Kevés bizonyíték van arra, hogy Izrael megpróbálta volna minimálisra csökkenteni az áldozatok számát hétfőn" - mondta a jordániai Husszein. 

A tiltakozók egy része Molotov-koktélokat dobált, csúzlikat használt, égő sárkányrepülőket reptetett Izrael területére, megpróbáltak drótvágót használni a határkerítésen, de ezek a cselekedetek önmagukban nem jelentenek az életet fenyegető vagy halálos sérülést okozó közvetlen veszélyt, ami igazolhatná a halálos erő alkalmazását - tette hozzá az ENSZ-biztos. 
Mint mondta, a két oldal veszteségeinek éles kontrasztja is arra utal, hogy az izraeli válasz teljesen aránytalan volt.

Izrael és az Egyesült Államok ismételten Izrael-ellenes elfogultsággal vádolta a 47 tagú tanácsot. 

Az izraeli ENSZ-nagykövet a Hamászt okolja a gázai összecsapásokért
Aviva Raz Sehter, Izrael genfi ENSZ-nagykövete az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának pénteki rendkívüli ülésén azt mondta, Izrael próbálta minimalisra szorítani az áldozatok számát, amikor védte a határait "a terroristák" ellen Gázában, és a Hamász harcosait tette felelőssé a történtekért, azt állítva, hogy a radikális iszlamista szervezet élő pajzsként használta az embereket.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosától érkező kritikára azzal reagált, hogy a tanács visszatért Izrael-ellenes rögeszméjének legrosszabb formájához.
"Ez a speciális ülés, a határozati javaslat és a vizsgálóbizottság létrehozatalának indítványa ismét politikai indíttatású és alapvetően egy jottányit sem fog változtatni a helyzeten " - mondta Aviva Raz Sehter.
Kiemelte: "A hétfői lázongás szerencsétlen kimenetele csakis annak tudható be, hogy a Hamász cinikus módon a saját lakosságát használja ki az Izrael elleni erőszakos hadjáratában". 
"Sajnálatos, hogy ilyen sok tagállam hagyja magát félrevezetni az úgynevezett békés tiltakozás hamis meséje által" - tette hozzá Aviva Raz Sehter.

Ankara: Az OIC-nek Izrael emberiesség elleni bűntettére a legkeményebb választ kell adnia

Az 57 muzulmán országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) a legkeményebb választ kell adnia Izraelnek "a palesztinok ellen elkövetett emberiesség elleni bűntettére" - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken Isztambulban az OIC rendkívüli külügyminiszteri értekezletét megnyitó beszédében.

Cavusoglu szerint a résztvevők zárónyilatkozatukban egyértelművé teszik, hogy nem engedik Jeruzsálem történelmi státuszának megváltoztatását. Mint fogalmazott: azzal, hogy az Egyesült Államok decemberben Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának, a hét elején pedig oda helyezte át izraeli nagykövetségét, Washington megsemmisítette a közel-keleti békefolyamat alapjait.

A Gázai övezet határkerítésénél zajló hétfői tömegtüntetések során 59 palesztin halt meg - többségük izraeli katonák által leadott lövések miatt -,  és több mint 2700-an megsebesültek.

Cavusoglu hangsúlyozta: az OIC-nek el kell érnie az izraeli hatóságok és a védtelen emberekre fegyvert fogó izraeli katonák felelősségre vonását. Elszomorítónak nevezte, hogy néhány OIC-tagország szerinte nem veszi eléggé védelmébe a palesztinok ügyét.

Az OIC rendkívüli ülését a szervezet soros elnökeként Törökország hívta össze, és 56 tagország képviselteti magát, a többi között Jordánia, Irán, Katar és Kuvait a legmagasabb szinten. Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a török sajtó értesülése szerint fülműtétje miatt nem szállhat repülőgépre, így nem tud részt venni a rendezvényen, helyette Rámi Hamdalláh miniszterelnök lesz jelen. Szaúd-Arábia és Egyiptom külügyminiszterét küldte Isztambulba.

A rendkívüli ülésen a nap folyamán Recep Tayyip Erdogan török államfő is beszédet tart.

Binali Yildirim török kormányfő kedden azt mondta, hogy a muzulmán országoknak feltétlenül felül kell vizsgálniuk kapcsolataikat Izraellel.

Az OIC legutóbbi decemberi rendkívüli ülésén Isztambulban a szervezet Kelet-Jeruzsálemet nyilvánította Palesztina fővárosává, valamint arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy szintén Kelet-Jeruzsálemet ismerje el Palesztina fővárosaként, és egyes országok költöztessék oda helyi külképviseletüket. Palesztina közigazgatási központja jelenleg a ciszjordániai Rámalláh.

Törökország álláspontja szerint az izraeli-palesztin válság rendezésekor ki kell kiáltani egy független és szuverén palesztin államot az 1967-es határokon belül, és fővárosa Kelet-Jeruzsálem lenne.