Külföld
Dzsihádista terrorsejtet számoltak fel Marokkóban
A spanyol és a marokkói rendőrség hat embert vett őrizetbe
A tárca tájékoztatása szerint a művelet során Marokkóban öt, a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai exlávé, Melilla területén egy férfit vettek őrizetbe.
A hatóságok szerint a csoport vezetője egy 39 éves marokkói származású spanyol állampolgár, akit toborzással és dzsihadista eszmék terjesztésével gyanúsítanak.
A férfi kihasználta, hogy asszisztensként dolgozott egy oktatási intézményben, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak - áll a közleményben, amely arra is kitér, hogy a többiek mind marokkói állampolgárok, egyikük érvényes tartózkodási engedéllyel Melillában él.
A marokkó nyomozók szerint a csoport nagyszabású támadásokat tervezett, a tagok éjszakánként találkoztak és edzettek, és például azt gyakorolták, hogy kell valakit lefejezni.
A spanyol belügyminisztérium közleményében méltatta a két ország közötti kiváló együttműködést, amely lehetővé tette "egy veszélyes fenyegetés semlegesítését".
A két ország belügyminiszterei egy héttel ezelőtt folytattak megbeszélést Rabatban, melynek apropója az volt, hogy az augusztus 17-i barcelonai és cambrilsi támadásokért felelős dzsihadista terrorsejt 12 tagja közül 11 marokkói, a 12-ik pedig marokkói származású, aki már Spanyolországban született.
A politikusok a találkozót követően hangsúlyozták: mindkét ország elkötelezett amellett, hogy a terrorellenes együttműködés még intenzívebb és jobb legyen, ezért megállapodtak abban, hogy javítani fogják ezen a területen az információcserét a hatóságok között.
Spanyolország és Marokkó a mostanival együtt idén eddig tizenhárom terrorellenes akcióban működött együtt.