Külföld
Dróthálót, nem kerítést épít Ausztria
Ideje súlyának megfelelően beszélni a népvándorlásról – mondta Szijjártó

Az osztrák kormány négy kilométeres kerítést épít Spielfeldnél a menekültek szabályozott áthaladása érdekében, huszonöt kilométeres szögesdrót kerítést egyelőre nem - jelentette be pénteken Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter és Konrad Kogler, a belügyminisztérium közbiztonságért felelős főigazgatója. Az APA osztrák hírügynökség ezzel kapcsolatban dróthálót említett. Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter elmondta: szlovén kérésre egyelőre lemondanak a korábban tervezett szögesdrót kerítés felállításáról. Jelezte ugyanakkor: azonnali előkészületeket tesznek annak érdekében, hogy szükség esetén akár negyvennyolc órán belül felállítsanak egy ilyen kerítést. Erre - mint mondta - akkor kerül sor, ha a menekültek átengedésével kapcsolatos szlovén biztonsági intézkedések nem hatékonyak.
Gerald Klug szociáldemokrata védelmi miniszter szerint nem kerítésről, hanem a rendezett irányításhoz szükséges rendszerről van szó. A szociáldemokrata politikus utalt arra is, a határ mentén felkészülnek arra, hogy jobban tudják terelni a migránsokat. Úgy vélte: nem került sor Ausztria „orbanizálódására”. A felméréseken magasan vezető jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) bírálta a kormányt, amiért nincs elég bátorsága ahhoz, hogy megépítse a teljes határ menti kerítést. A csaknem négy kilométeren felállítandó drótháló ötlete a NEOS liberális párt és a Zöldek tiltakozását is kiváltotta.
Szijjártó Péter Gerald Klug megjegyzésére és a négy kilométeres osztrák kerítésre reagálva közölte: Magyarország bírálata helyett jobb lenne, ha Ausztria inkább az európai közös szabályok betartásán fáradozna. A magyar külgazdasági és külügyminiszter közleményében hangsúlyozta: „érdeklődéssel figyeljük azt, ami Ausztriában történik. Valamit építenek az osztrák–szlovén határra, de nehéz megmondani, hogy mit, hiszen a kerítést nevezték már szárnyas kapunak, most pedig dróthálót emlegetnek”. Szijjártó Péter szerint legtalálóbban a védelmi miniszter fogalmazott, hiszen közölte, hogy ez nem kerítés, hanem „a rendezett irányításhoz szükséges rendszer”. Ideje lenne, hogy Európa vezetői a feladat súlyának és jelentőségének megfelelően beszéljenek és cselekedjenek – hangsúlyozta a tárcavezető.
Tegnap egyébként megállapodtak a második szociáldemokrata–zöldpárti koalíciós kormányzásról Bécsben.
Röviden
Több mint nyolcszázezer migráns érkezett idén a Földközi-tengeren
- Norvégia gyorsított eljárásban úgy akarja szigorítani bevándorlási törvényét, hogy már a határon ki lehessen utasítani az országból a védelemre nem szoruló menedékkérőket - derült ki pénteken a norvég kormányfő és igazságügyi miniszter által előterjesztetett intézkedéscsomagból. A tervek szerint a norvég parlament már jövő héten dönt a törvénymódosításról.
- Több mint nyolcszázezer migráns és menekült érkezett Európába idén a Földközi-tengeren át – közölte pénteken az ENSZ, amely aggodalmát fejezte ki a Leszbosz görög szigeten kialakult helyzet miatt, ahol menekültek ezrei - közöttük nők és gyermekek - vannak fedél nélkül. A világszervezet szerint Leszboszon mindössze 2800 hely van a befogadóállomásokon, de 16 ezer menekült tartózkodik a szigeten.
- Rendőrségi fenyegetésről, rablásról, erőszakról, verésről, zsarolásról és más visszaélésekről számolnak be a Bulgárián áthaladó migránsok – közölt egy erről szóló jelentést pénteken egy belgrádi székhelyű emberi jogi központ. A szervezetnek több mint száz Bulgárián át Szerbiába érkező migráns panaszkodott rendőrségi visszaélésre. Két férfi arról számolt be, hogy a bolgár hatóságok rájuk lőttek.
- Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a Földközi-tengeren át érkezett nyolcszázhatezer migráns és menekült túlnyomó többsége Görögországba és az Égei-tengeri szigetekre érkezett. Háromezer-négyszázhatvanan meghaltak vagy eltűntek.
- Továbbra is feszült a viszony Zágráb és Ljubljana között, a horvát–szlovén határszakaszon felhúzott szlovén drótkerítés miatt – közölte a két ország sajtója pénteken, a horvát közszolgálati rádió jelentése szerint már tíz kilométer hosszú a műszaki akadály. Horvátország azzal vádolja Szlovéniát: azért épít kerítést, hogy kivédje a belpolitikai támadásokat, így azt a vádat, miszerint nem tesz eleget határainak védelmében. Ljubljana viszont azzal magyarázta lépését, hogy egy nagyobb menekültáradatnál Horvátország ismét a zöldhatár felé irányíthatná a migránsokat.
- Az Emnid közvélemény-kutató intézet adatai szerint a német lakosság 69 százaléka úgy véli, Angela Merkel kancellár elveszítette az ellenőrzést a kormány menekültpolitikájának formálása felett. Különösen erős ez a vélemény a szociáldemokrata párt (SPD) szavazóinak körében, ahol hetven százalék gondolja azt, hogy a kancellár már nem tudja irányítani a folyamatokat. A CDU/CSU pártszövetség szavazótáborában is erős ez a véleményáramlat, a konzervatív uniópártok támogatóinak ötven százaléka tapasztal kontrollvesztést.
- Vlagyimir Putyin orosz államfő konstruktív eszmecserékre számít a menekültkérdés és a terrorizmus témájában a világ tizenkilenc legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20 csoport vasárnap kezdődő antalyai csúcstalálkozóján – ez derült ki az orosz elnöknek az Interfax orosz és az Anadolu török hírügynökség számára pénteken adott interjújából. Putyin kifejezte meggyőződését, hogy a megbeszélések elősegítik a terrorizmus elleni harcot és a menekültválság támasztotta gyakorlati nehézségek megoldását, s ezt – mint fogalmazott – tükrözni fogják majd a tárgyalások záródokumentumában rögzített végkövetkeztetések is.
- Mindenki szeme láttára, szervezetten csempészik ki Törökországból a migránsokat – állította Jannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter, aki a Görögország felé irányuló embercsempészet leállítására szólította fel Ankarát.