Külföld

Donald Trump fontolgatja a falépítés elhalasztását

A mexikói-amerikai határt máshogy védenék

Donald Trump amerikai elnök fontolgatja a mexikói határra tervezett fal megépítésének elhalasztását, erről Kellyanne Conway, Trump elnök tanácsadója beszélt a Fox televízió kedd reggeli műsorában. 

Conway leszögezte ugyan, hogy az amerikai-mexikói határra ígért fal megépítése változatlanul fontos az elnök számára, de megépítése elcsúsztatható szeptemberre, vagy akár még a jövő év elejére is, addig pedig szerinte "okos technológiákkal" biztosítható a határ védelme. Conway nem indokolta meg az elnök álláspontjának megváltozását, de a Bloomberg hírügynökség információi szerint Donald Trump azért dönthetett így, mert most elsősorban azokra a kongresszusi egyeztetésekre koncentrál, amelyekkel a végrehajtó hatalom, vagyis a kormányzat működtetéséhez szükséges költségvetésben állapodnak meg. Ha ugyanis ebben az ügyben nem sikerül megállapodni, akkor még a hét végén - pénz hiányában - várhatóan leáll a kormányzati hivatalok egy része. 

Donald Trump egyébként hétfőn este, konzervatív újságírókkal találkozva, már felvetette a falépítés elhalasztását. Erről a találkozón résztvevő egyik televíziós újságíró, Trey Yingst, a jobboldali One America News tévécsatorna munkatársa Twitter-bejegyzésében nyilvánosan is beszámolt.        Demokrata párti törvényhozók, akiknek voksára szükség van a kormányzati hivatalok bezárásának elkerüléséhez szükséges költségvetés megszavazásához, amerikai sajtóhírek szerint azt remélik, hogy szavazataikért "cserében" Trump elnök elhalasztja a falépítést.

Ezt a várakozást erősíti meg Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti frakcióvezetője közleménye, amelyben a kaliforniai politikus üdvözli Donald Trump készségét a falépítés elhalasztására. Pelosi szerint egyébként kétpárti az egyetértés abban, hogy a falépítésről további törvényhozói egyeztetések szükségesek.