Külföld
Dánia egy nem túl vonzó európai célországban hozna létre központot az elutasított menedékkérőknek
Több európai állammal folynak tárgyalások
A meglehetősen előrehaladott tervek szerint a tábort egy a migránsok körében nem túl vonzó célországban állítanák fel. A dán miniszterelnök nem említette, hogy Sebastian Kurz osztrák kancelláron kívül kikkel folytat megbeszélést a projektről. A tervek megvalósításába még az idei év vége előtt belefoghatnak - tette hozzá a bizakodóan nyilatkozó Rasmussen.
"Hatalmas jelentősége lenne, ha sikerülne létrehozni egy tábort a menedéket keresők számára vonzó célországokon kívül" - szögezte le a szigorú bevándorlási politikájáról ismert dán kormány vezetője.
Rasmussen úgy vélte, hogy több ország együttműködésére van szükség a kérdésben, mert "egyikünk sem boldogul egyedül". A projekt megvalósítása előtt azonban egyelőre jogi és pénzügyi akadályok tornyosulnak - tette hozzá.
A dán miniszterelnök szerint igazán eszményi az lenne, ha a menedékkérelmeket Európán kívülről adnák be, és csak a pozitívan elbírált dokumentumok benyújtói utazhatnának be a kontinensre. Ez azonban nehezen megvalósítható - ismerte be.
A dán rendőrség márciusi becslései alapján 956 elutasított menedékkérő tartózkodik az országban.
Dánia 1973 óta az Európai Unió tagja. Koppenhágának az 1992-ben megkötött edinburghi megállapodás adott lehetőséget arra, hogy külön utakon járjon az uniós szinten eldöntött igazság- és belügyi kérdésekben. A dánok azt követően kapták meg a kimaradás lehetőségét (opt-out), hogy egy népszavazáson elutasították az uniós intézmények alapjait lerakó maastrichti szerződést.