Külföld

Damaszkusz még keresi szövetségesét

Szíria a terrorizmus elleni küzdelemben kész bármelyik országgal együttműködni, nemcsak szavakban, de tettekben is – jelentette ki hétfőn Valíd Moallem külügyminiszter.

A politikus az RT orosz állami televízió arab nyelvű adásában nyilatkozott. Hangoztatta: „Készek vagyunk tevékenységünket koordinálni bármelyik állammal, amely őszintén harcba akar szállni a terrorizmussal. Szándékuk őszinteségének bizonyítására szükséges, hogy ne nyújtsanak pénzügyi és katonai támogatást a terroristáknak.” Hozzátette ugyanakkor, hogy a nemzetközi közösség tevékenysége eddig nem terjedt tovább üres nyilatkozatoknál.

Véleménye szerint a terrorizmus feletti győzelemben érdekelt felek közötti egyeztetés hiánya odavezetett, hogy csekély hatásuk volt az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam állásai ellen indított légitámadásainak. „Az Egyesült Államok végrehajtja a légitámadásokat, de nem számol be azok eredményeiről” – jegyezte meg Moallem. A külügyminiszter szerint az amerikai lépéseknek akkor mutatkozik meg a hatásuk, ha majd egyeztetik azokat a szíriai hadsereggel, az egyetlen erővel, amely képes a terroristákkal a szárazföldön harcolni. Szíria „tisztességes stratégiai partnerének” tekinti Oroszországot.