Külföld
Csökkenthetik a támogatást
„A palesztinok kártékony irányban mozdultak el”
Ezzel elvileg megnyílt az út az izraeliek elleni nyomozati eljárások előtt. Az ICC joghatóságának elismerése azonban nem jelenti automatikusan eljárás indítását – tette hozzá a hágai testület egyik szóvivője. Mint mondta, a vádhatóságnak minden esetet meg kell vizsgálnia, s az eljárás megindításához bírói végzésre is szükség van.
A palesztinok ugyanakkor nem tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróság alapító szerződésének számító úgynevezett római statútumnak, csatlakozási kérelmüket múlt pénteken nyújtották be az ENSZ-ben. Jelenleg megfigyelői státusuk van a hágai testületben.
Az Obama-adminisztráció tegnap bejelentette, hogy a Kongresszusnak kell döntenie arról az izraeli felvetésről, hogy csökkentsék a Palesztin Hatóság támogatását, miután benyújtotta csatlakozási kérelmét a hágai büntetőbírósághoz. Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője elmondta, a palesztinok kártékony irányba mozdultak el.
Miután az ENSZ Közgyűlése 2012-ben már felvette Palesztinát „nem tag megfigyelő államként”, a nemzetközi jogi státus összetettsége ellenére valószínűleg elfogadják csatlakozási kérelmét, és Rámalláh elkezdheti a panaszok benyújtását izraeliek ellen.