Külföld

Csaknem száz halott Damaszkusznál

Az OSDH szerint 87 felkelő és 8 civil esett áldozatul a harcoknak

Legalább 95-en életüket vesztették a héten Damaszkusz közelében a különféle lázadócsoportok közötti összecsapásokban - mondta el az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű emigráns szervezet vasárnap.

A terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező OSDH tudomása szerint 87 felkelő és 8 civil esett áldozatul a harcoknak.

Az összecsapások pénteken kezdődtek az ellenzékiek egyik fellegvárának számító Kelet-Gútában a térség legfőbb ereje, a Dzsajs al-Iszlám, valamint a Fajlak ar-Rahman és szövetségese, a Dzsabhat Fatah as-Sám (egykori an-Núszra Front) harcosai között. A heves ütközetek vasárnap is folytatódtak, miután mindkét fél megerősítette csapatait.

Tavaly több száz felkelő és civil vesztette életét a szembenálló lázadócsoportok harcaiban Kelet-Gútában.

Eközben szíriai milíciák fontos területeket szereztek az Iszlám Állam dzsihadistáinak kezén lévő, stratégiai jelentőségű Tabka közelében. A szélsőségesek így már csak a Szíria legnagyobb duzzasztógátja mellett található település északi részét ellenőrzik - közölte a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet az interneten vasárnap.

Az Eufrátesz mellett fekvő Tabka elfoglalása kulcsfontosságú Rakka ostromgyűrűbe zárásához.

Legalább tizenöt egészségügyi központot bombáztak le áprilisban Szíriában - jelezte a Mentő- és Segélyszervezetek Szövetsége (UOSSM) nevű, szíriai kórházakat fenntartó, párizsi székhelyű civil szervezet.

A szervezet egyik tisztségviselője, Ahmad Dbisz arról tájékoztatott, hogy a megtámadott létesítmények működése ellehetetlenült. Legutóbb szombaton bombázták Kafr Zíta kórházát Hama tartomány északi részén. A légicsapásban az OSDH tudomása szerint heten vesztették életüket, köztük egy önkéntes.