Külföld
Cameron hatalmas pofonja Merkelnek
A brit konzervatívok és a német euroszkeptikusok szövetsége kárt okozhat Cameronnak
Cameron ezzel a húzással saját politikai tőkéjét fecsérli el, és elvesztegeti annak esélyét, hogy az Európai Uniót a maga tetszése szerint alakítsa - írta a szerző.
Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportját David Cameron még ellenzéki vezetőként 2009-ben alapította, amikor úgy döntött, hogy pártját kivezeti az EP fő jobbközép tömörüléséből, az Európai Néppártból. Ezt ma Cameron egyik legnagyobb baklövésének tekintik a miniszterelnöksége előtti időszakából. Ezt csak tetézte azzal, hogy nem akadályozta meg a német euroszkeptikus párt felvételét a frakcióba.
Németországban az AfD-t egyfajta populista szélsőjobboldali páriának tekintik. Ez a párt síkraszáll az euróövezet feloszlatásáért, és a német kormány erőteljesebb nemzeti érdekérvényesítését követeli az EU-n belül. A párt hét mandátumot szerzett az EP-választásokon. Az egyetemi közgazdászok által alapított tömörülést belső hatalmi harcok tépázzák, és jobboldali szélsőségesek szivárogtak be soraiba.
Angela Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) fenyegetést lát az AfD-ben a maga számára. A második világháború utáni német történelemben először fordul elő, hogy egy vetélytárs jobboldali politikai erő megoszthatja a konzervatív szavazótábort. A CDU foggal-körömmel küzd az AfD ellen. Következésképpen a brit miniszterelnök magára haragítja a német kancellárt, legfontosabb európai uniós szövetségesét.
Cameron fél éve máshogy szavazott volna
Cameron februárban még arról biztosította Merkelt, hogy a konzervatívok igazi testvérpártja a CDU, és síkraszállt az AfD-vel való szövetség ellen. Ennek ellenére a titkos szavazáson legalább két tory képviselő - a kormányfő tilalmával dacolva - az euroszkeptikus párt felvétele mellett voksolt - tudta meg a Reuters. Ez aláássa Cameron tekintélyét és hitelességét. Legjobb válasza most az lenne, ha kivinné a brit konzervatívokat az általa alapított frakcióból. De nem úgy tűnik, hogy meglenne benne az akarat vagy a tekintély egy ilyen döntéshez.
A brit miniszterelnök kísérlete az EU-szerződések újratárgyalására aligha sikerülhet valamiféle brit-német alku nélkül. Merkel szeretné Nagy-Britanniát az EU-ban tartani - a német kancellár Londont a gazdasági ésszerűség, a szabad kereskedelem és a pénzügyi fegyelem példájának tekinti - de elszánta magát arra, hogy nem ragaszkodik ehhez minden áron.
Mi több, Merkel készsége az engedményekre azzal a növekvő felismeréssel párosul, hogy Nagy-Britannia így is, úgy is távozik az unióból. Cameron állítólagos fenyegetőzése, hogy népszavazást rendeztet az EU-ban maradásról, ha Jean-Claude Juncker lesz az Európai Bizottság új elnöke, felbosszantotta Merkelt. Ha "rossz barátokat" választ, Cameron nem segíti elő a saját és Nagy-Britannia ügyét Brüsszelben - zárta kommentárját a Reuters hírmagyarázója.
Forrás: Reuters, MTI