Külföld

Bűnvádi eljárás indult Victor Ponta román miniszterelnök ellen

Copy-paste módszerrel gazdagodott a politikus

Alaposan megrendítette Victor Ponta román miniszterelnök pozícióit tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), amely bejelentette, hogy bűnvádi eljárást indított a szociáldemokrata kormányfő ellen.

Pontát kihallgatásra idézték be a vádhatóság központi székházába, ahol az ügyvédjével megjelent politikussal közölték a nyomozati anyagban szereplő gyanúpontokat. A DNA közleménye szerint tizenhétrendbeli okirat-hamisítással, adócsalásban való bűnrészességgel és pénzmosással gyanúsítják. Ponta 2007-ben és 2008-ban, ügyvédi minőségében követte el a feltételezett bűncselekményeket.

Kiderült, hogy a miniszterelnök elleni bűnvádi eljárás Dan Sova, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorának ügyével áll összefüggésben, amelyben a turceni-i és rovinari-i energetikai vállalatokkal kötött törvénytelen szerződésekkel gyanúsítják a politikust. Az ügyészség közölte: Sova, valamint Ponta ügyvédi irodája 2007 augusztusában szakmai együttműködési megállapodást kötött, de a kormányfő cége a valóságban semmiféle jogi tanácsadást, ügyvédi tevékenységet nem folytatott a honorárium fejében. „A tizenhat hamis okiratot Victor Ponta copy-paste módszerrel szerkesztette, modellként használva a Sova és társai ügyvédi iroda munkatársainak szerződését” – írta közleményében a DNA, amely szerint a Sováéktól kapott honoráriumból a miniszterelnök két luxuslakást vásárolt Bukarestben.

A kolozsvári Krónika napilap szerint Románia elnöke, Klaus Johannis a kormányfő lemondását kezdeményezte. Az államfő szerint „lehetetlen helyzet” alakult ki azáltal, hogy az ország miniszterelnökét bűncselekményekkel gyanúsították meg. Ponta tiszteletben tartja ugyan az államfő álláspontját, de azzal érvel, hogy őt a parlament nevezte ki, és csak a parlament válthatja le, azt pedig nem tudja elfogadni, hogy a DNA ügyésze „a parlament, a kormány és az ország állampolgárai felett állhat”.