Külföld
„Budapest támogatja Belgrád uniós integrációját”
Trócsányi László: át szeretnénk adni tapasztalatainkat

A tárcavezető szerb kollégájával, Nikola Selakoviccsal is tárgyalt a magyar és a szerb igazságügyi minisztérium együttműködéséről, miután részt vett Szabadkán a Kisebbségi jogok érvényesítése Magyarországon - a legjobb gyakorlat bemutatása című konferencián.
Trócsányi László kiemelte: Magyarország támogatja Szerbia európai integrációját, ahhoz pedig, hogy a csatlakozási folyamat sikeres legyen, elméleti és gyakorlati szakmai segítséget is nyújt. „Át szeretnénk adni azt is, hogy ha már Szerbia tagja lesz az Európai Uniónak, akkor hogyan kell tárgyalni az unió intézményeivel” - tette hozzá. A magyar minisztérium azokról a vitákról is beszámol a szerb tárcának, amelyeket esetlegesen Brüsszellel folytat, hogyan alakítják a magyar tárgyalók érvelésüket, álláspontjaikat, és a tárca az esetleges bíróság előtti eljárásokat is bemutatja - részletezte a miniszter.
„Nagyra értékeljük a kisebbségi jogokra vonatkozó rendelkezéseket”
Az igazságügyi miniszter hozzátette, hogy nagyra értékeli a szerb alkotmánynak a kisebbségi jogokra vonatkozó rendelkezéseit. „Azon vagyunk, hogy ezek a gyakorlatban is, konkrét példákon keresztül megvalósulhassanak” - mondta.
Felszólalásában Trócsányi László emlékeztetett arra, hogy Európában hetvenötmillióan élnek kisebbségben, ami a kontinens lakosságának 10,29 százaléka, és a kisebbségi jogok védelme már az Európai Unióban is megjelent, és egyre fontosabb helyet kap.
Elmondta, Magyarország és Szerbia hasonlít abban is, hogy mindkét ország elismeri a kisebbségek kollektív jogait, ezért fontos Szerbiában a nemzeti tanácsok, Magyarországon pedig a kisebbségi önkormányzatok létezése.
Selakovic: Kiemelten segít Magyarország igazságügy kérdésekben
Nikola Selakovic szerb igazságügyi miniszter kitért arra, hogy ebben az esztendőben Magyarország uniós tagként elsősorban a különböző törvények megfogalmazásában, valamint bizonyos területek - például az adatvédelem vagy a magánszféra védelme - szabályozásában segítette Szerbiát. Hozzátette, hogy a közeljövőben szó lesz még a korrupció elleni harcról is. „Magyarországnak uniós tagként be kell tartania az EU-s szabályokat, mi pedig tagjelöltként úgy alakítjuk ki a törvényeinket, hogy azok megfeleljenek a brüsszeli elvárásoknak” - tette hozzá.
Magyarország kiemelt segítséget nyújt Szerbiának az igazságüggyel és a kisebbségi jogokkal foglalkozó csatlakozási fejezetek megvalósításában - hangzott el.
Nyugat-balkáni Alapot hoznak létre a visegrádiak Prágában
Nyugat-balkáni Alapot hoz létre novemberben Prágában a négy visegrádi ország (V4) - jelentette be Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában. "A jövő hónapban éppen itt Prágában találkoznak a külügyminiszterek, V4-ek és Nyugat-Balkán formátumban. Itt Prágában fog megalakulni a Nyugat-balkáni Alap, amelynek székhelye Tiranában lesz. Az alap célja támogatást nyújtani a régió országainak a polgári társadalom és az emberi kapcsolatok megszilárdítása terén a Nyugat-Balkán országaiban" - mondta sajtóértekezletén a cseh kormányfő azt követően, hogy tárgyalásokat folytatott kollégájával Edi Rama albán miniszterelnökkel. Az MTI diplomáciai forrásokból úgy értesült, hogy a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia -, valamint a nyugat-balkáni térség államai külügyminisztereinek találkozóját november 12-13-án rendezik meg Prágában. A találkozó fő témája a V4-ek és a Nyugat-Balkán együttműködésének a megerősítése lesz. Csehország és Albánia kedden Prágában öt együttműködési megállapodást írt alá, amelyek egyebek között a társadalombiztosítást, az oktatásügyet és az idegenforgalmat érintik. Edi Rama rámutatott, hogy az albániai idegenforgalom folyamatosan erősödik, és megállapította, hogy évről-évre növekszik az Albániába látogató cseh turisták száma is. Bohuslav Sobotka szerint a cseh-albán kapcsolatok egyre dinamikusabban fejlődnek, és a cseh cégek új lehetőségeket kapnak albániai tevékenységükhöz, elsősorban az albán közlekedési infrastruktúra és az energiaipar fejlesztése terén.