Külföld
Brüsszel hatmillió eurót fizet a bolgár határvédelem megerősítésére
A támogatás technikai felszerelést és alkatrészeket biztosít
"A világban zajló folyamatok kevés derűlátásra adnak okot, ezért további segítséget kértem az Európai Uniótól a határok védelmének biztosítására. Megerősítették, hogy 6 millió eurót kapunk" - ismertette a bolgár kormányfő újságírókkal.
Boriszov elmondta: elmagyarázta brüsszeli kollégáinak, hogy az ország költségvetéséből már nem futja, de a forrásokra szükség van a határvédelmi, valamint a rendőrség és a hadsereg parancsnoki létesítményeinek, illetve az azokhoz szükséges technikai felszerelésnek és alkatrészeknek a biztosításához.
Mióta márciusban a balkáni országok lezárták határaikat, és életbe lépett a menekülthullám feltartóztatását célzó EU-török menekültügyi egyezmény, a migránsok alternatív útvonalakat keresnek maguknak az unió területére. Bulgária 2013 óta az EU-ba irányuló migráció egyik tranzitországának számít. Boriszov szerint a helyi hatóságok naponta mintegy száz illegális bevándorlót fognak el az ország belsejében.