Külföld
Bizalmatlanság és megfigyelés
A britek Kémkedtek az Amnesty International után
Az Egyesült Királyság megfigyeléssel foglalkozó törvényszéke feltárta, hogy a brit kormány kémkedett az Amnesty International után – derült ki a nemzetközi szervezet tegnapi közleményéből. Az Egyesült Királyság Nyomozói Erőinek Törvényszéke július 1-jén értesítette az Amnesty Internationalt, hogy a brit kormány ügynökei kémkedtek a szervezet után: hozzáfértek a kommunikációjukhoz, beszélgetéseiket és üzeneteiket lehallgatták és tárolták.
„Tizennyolc hónap pereskedés, tagadás és mentegetőzés után megerősítést kaptunk arról, hogy valóban ki voltunk téve a brit kormány tömeges megfigyelésének. Felháborító, hogy amit mindig despotikus vezetők hatáskörébe tartozó cselekedetnek állítottak be, az brit területen a brit kormány által történt” – idézte a szervezet közleménye Salil Shettyt, az Amnesty International főtitkárát. „Hogyan várhatják el tőlünk, hogy létfontosságú munkánkat elvégezzük szerte a világon, ha közben az emberi jogvédők és a jogsértések áldozatai most már okkal hihetik azt, hogy bizalmas levelezéseik jó eséllyel különböző kormányok kezében kötnek ki?” – írták.
Az Amnesty International szerint az eset azt bizonyítja, hogy sürgősen jogi reformokra van szükség, beleértve a törvénykezést megelőző felhatalmazást és valódi betekintést a brit biztonsági szolgálatok megfigyelési hatalmának használatába. Az emberi jogi szervezet egy független nyomozást is indokoltnak tart arról, hogy a brit ügynökség hogyan és miért kémkedett emberi jogi szervezetek után.
A kémkedési botrányok által keltett közhangulat terheli jelenleg Németország és az Egyesült Államok baráti viszonyát is, miután a héten több német lap is arról számolt be, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség nemcsak Angela Merkel német kancellárt hallgatta le a WikiLeaks kiszivárogtató portál információi szerint, hanem jóformán az egész német kormány után kémkedett és több miniszter – köztük a gazdasági és a pénzügyi tárca felelőse – megfigyelés alatt állt. John Emersont, Washington berlini nagykövetét már be is hívatták a kancellári hivatalba, hogy adjon magyarázatot a legújabb értesülésekre.