Külföld
„Beszivárognak a terroristák”
Aszad elnök azonnal kész tárgyalni az ellenzékkel
A szíriai kormány kész azonnal tárgyalni a számára elfogadható ellenzéki erőkkel a konfliktus politikai rendezéséről – közölte pénteken Fejszál Mekdad külügyminiszter-helyettes. „Ettől a pillanattól fogva készek vagyunk leülni a tárgyalóasztalhoz a tiszteletre méltó nemzeti ellenzékkel, de nem azokkal, akik külső erőkkel állnak kapcsolatban” – idézte a hírügynökség a külügyminiszter-helyettest. Damaszkusz kész arra is, hogy együttműködjön az ENSZ szíriai különmegbízottja, Staffan de Mistura javaslatára létrehozott négy munkacsoporttal – tette hozzá.
Az orosz légierő támogatásával a szíriai kormányhadsereg tegnap tovább támadta a radikális felkelők állásait Aleppó közelében. Az offenzívában Irán és a Hezbollah libanoni síita szervezet által küldött fegyveresek százai vesznek részt.
Andrej Kartapolov tábornok, az orosz fegyveres erők helyettes vezérkari főnöke Moszkvában arra figyelmeztetett: naponta csaknem száz, menekültnek álcázott szélsőséges fegyveres lépi át a szír–török határt. A külföldi katonai attaséknak és újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, megerősített információik vannak arról, hogy a fegyveresek a menekülteknek fenntartott határátkelőkön lépnek be Törökországba. Az utóbbi egy hét alatt jelentős változások történtek a háború sújtotta országban, elsősorban az orosz légi csapások miatt – mondta Kartapolov. Az orosz harci repülők elpusztítottak negyvenhat parancsnoki és kommunikációs pontot, hat robbanószereket készítő üzemet, huszonkét tüzelő- és kenőanyagokat tároló raktárt, és a fegyveresek 272 táborát. A bolgár külügyminisztérium ugyanakkor pénteken bejelentette: Szófia megtagadta légtere használatát egy orosz repülőgéptől, amely humanitárius segélyt szállított volna Szíriába
Vlagyimir Putyin orosz elnök eközben a Független Államok Közösségének (FÁK) és az Eurázsiai Gazdasági Szövetség gazdasági tanácsának csúcstalálkozóján az Afganisztánban tevékenykedő fegyveres felkelők lehetséges beszivárgásának veszélyére figyelmeztetett. Mint mondta, válság közeli állapotok uralkodnak Afganisztánban, és felszólította közép-ázsiai kollégáit, készüljenek fel egy esetleges támadás együttes visszaverésére.
Vlagyimir Putyin emellett ismételten aggodalmát fejezte ki a főként a Közel-Keleten tevékenykedő Iszlám Állam soraiban harcoló orosz állampolgárok miatt, és kijelentette: nem engedi meg, hogy „a Szíriában szerzett harci tapasztalataikat otthon használják fel”.