Külföld

Azt gyanítják, az Altus ügyében lobbizik Gyurcsány Brüsszelben

Nyakába veszi a világot a bukott miniszterelnök

Cége érdemtelen brüsszeli megbízásának nyomait akarja eltüntetni az unió fővárosában Gyurcsány Ferenc – ennek a gyanakvásának adott hangot az Országgyűlés Fidesz-frakciója. A volt kormányfő pekingi kitérővel kezdi meg külföldi lobbitevékenységét.

A kormánypárti képviselők szerint erős a gyanú, hogy Gyurcsány Ferenc azért utazik a közeljövőben Brüsszelbe, hogy eltüntesse a cégének az Európai Bizottságtól (EB) kilobbizott, másfél milliárd forintos szerződésével kapcsolatos nyomokat, miután a kormánypárt európai parlamenti képviselői vizsgálatot kértek az ügyben.

Ismert, hogy az EB a bukott miniszterelnök cégét bízta meg az EU 2014–20-as fejlesztési programjaival kapcsolatos tanulmányok elkészítésével. A Fidesz által felháborítónak nevezett megbízás „felveti a tiltott párfinanszírozás gyanúját, hiszen a cégből Gyurcsány rendszeresen vesz ki pénzt, és saját pártját (a Demokratikus Koalíciót) több tízmillió forinttal pénzeli”. A DK pénteken közölte honlapján, hogy elnöke előbb Kínába, majd Brüsszelbe látogat. Delegációjuk az ázsiai országban Csang Kao-li miniszterelnök-helyettessel, a pekingi kormány több miniszterével is tárgyal. Mint írták, Gyurcsány Brüsszelben többek között találkozik Jyrki Katainennel, az EB alelnökével, Dimitris Avramopoulosszal, a migrációs ügyekért is felelős uniós biztossal, Dominique Ristorival, az EB energiai főigazgatóságának főigazgatójával, továbbá megbeszéléseket folytat a német Szociáldemokraták és a brit Munkáspárt európai parlamenti delegációinak vezetőivel.

„Az EB-nek nem kitömnie, hanem vizsgálnia kellene az Altus tevékenységét és Gyurcsány vagyonosodását, és azt, hogy kik és hogyan intézték el ezt a megbízást Brüsszelben. A magyarok soha nem fogják elfogadni, hogy egy olyan vállalat készít jelentéseket az országokról, amely a rendszerváltás utáni zavaros privatizációkkal vált hírhedtté, és amely Gyurcsány Ferenc politikai kézi vezérlése alatt áll” – fogalmazott a nagyobbik kormánypárt pénteki közleményében.