Külföld
Azonosítatlan MiG 29-es zavarta meg a török gépeket
Ankara figyelmeztette az oroszokat
Egy azonosítatlan MiG 29-es harci repülő és egy Szíriában telepített rakétarendszer hétfőn "megzavarta" járőrtevékenységében a török légierő nyolc F-16-os vadászgépét. A vezérkari közlemény azt nem részletezte, hogy pontosan mit ért a „megzavarás” kifejezésen. Orosz katonai gépek a hét végén két alkalommal is megsértették Törökország légterét. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a légtérsértések „aligha voltak véletlenek”, Moszkva pedig nem adott „valódi magyarázatot” ezekre az incidensekre.
Moszkva az IÁ-ra vonatkozó hírszerzési adatok megosztását javasolja
Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció tagjainak meg kellene osztaniuk az Iszlám Állam (IÁ) szíriai állásainak helyzetére vonatkozó hírszerzési információikat Moszkvával - jelentette ki kedden Anatolij Antonov orosz védelmiminiszter-helyettes. Antonov, aki több ország - köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, valamint a NATO - katonai attaséival tartott találkozója után nyilatkozott az orosz fővárosban, arról is beszélt, hogy Moszkva szívesen fogadná a török védelmi minisztérium delegációját, hogy megtárgyalják az esetleges "félreértések" elkerülését Szíriában. A védelmiminiszter-helyettes megerősítette, hogy Moszkva "elvben egyetért" az Egyesült Államok azon felhívásával, miszerint hangolják össze a Szíria légterében végrehajtott katonai repüléseket. Egyúttal közölte, hogy Oroszország külföldi katonatiszteket hívott meg Moszkvába az Iszlám Állam elleni harc koordinálása érdekében.
Nyolc járőröző török gépet fogott be egy azonosítatlan MiG-29-es ankarai bejelentés szerint
Egy azonosítatlan MiG-29-es harci repülő és egy Szíriában telepített rakétarendszer hétfőn "megzavarta" járőrtevékenységében és célként fogta be a török légierő nyolc F-16-os vadászgépét, amelyek a szíriai határ mentén teljesítettek szolgálatot - közölte kedden a török vezérkar.
A közlemény szerint a határ mentén járőröző gépeket az azonosítatlan MiG-29-es négy és fél percen át célként követte radarján, a Szíriában telepített légvédelmi rendszer pedig 4 perc 15 másodpercen keresztül tett ugyanígy. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a légtérsértések "aligha voltak véletlenek", Moszkva pedig nem adott "valódi magyarázatot" ezekre az incidensekre.
Moszkva a rossz időt okolta a Szu-30-asok légtérsértéseiért. A MiG-29-eseket illető incidensek kapcsán Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt állította hétfői sajtótájékoztatóján, hogy az "erről szóló információknak az orosz légierő csoportjához a legkisebb köze sincsen", miután Moszkva nem állomásoztat ilyen típusú gépeket Szíriában. Megfigyelők ugyanakkor megjegyezték, hogy a szíriai légierő egész biztosan rendelkezik MiG-29-esekkel.
Moszkva cáfolta a szíriai Palmüra bombázását
Cáfolta az orosz védelmi minisztérium kedden a szíriai állami televízió és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) korábbi jelentéseit, amelyek szerint orosz repülőgépek bombázták az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásait a szíriai Palmüra ókori romváros közelében."Teljes hazugság a külföldi hírügynökségek minden olyan jelentése, amelyek szerint orosz repülőgépek légitámadásokat intéztek volna Palmüra ellen" - mondta Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium egyik szóvivője kedden Moszkvában. A szóvivő hangsúlyozta, hogy semmilyen lakott területet nem bombáznak, különösen nem építészeti műemlékeket. Korábban a szíriai állami televízió katonai forrásokra hivatkozva, illetve a tévé híradásával egybehangzóan az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) londoni székhelyű emigráns szíriai szervezet is hírt adott az orosz gépek palmürai bombázásairól. Az OSDH szerint az orosz repülőgépek legalább harminc támadást intéztek dzsihadista csoportok palmürai állásai ellen hétfőn és keddre virradóra. A támadássorozatban húsz gépjármű és három fegyverraktár semmisült meg, valamint tizenöt dzsihadista harcos vesztette életét. Az elmúlt huszonnégy órában 34 légicsapást hajtott végre az orosz hadsereg - mondta Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója.
Figyelmeztetett Törökország
Óva intette kedden Recep Tayyip Erdogan török elnök Oroszországot a két állam baráti viszonyának tönkretételétől az után, hogy orosz harci repülőgépek rövid időn belül kétszer is behatoltak Törökország légterébe szíriai bevetésük során. „Köztudott, hogy jó a kapcsolatunk Oroszországgal, de ha Oroszország elveszít egy olyan barátot, mint Törökország, amellyel számos téren együttműködik, akkor sokat fog veszíteni, és ezt tudnia kell” - hangsúlyozta Erdogan Brüsszelben egy sajtótájékoztatón, amelyet a belga kormányfővel közösen tartott.
Stoltenberg: Gyanús, hogy ez nem véletlen
„Nem akarok találgatni az okokat illetően, de (a légtérsértés) nem tűnik véletlennek...., ráadásul kétszer is előfordult” - mondta Jens Stoltenberg Brüsszelben sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy az orosz harci repülők nem csupán pár másodpercig voltak a török légtérben, hanem hosszabb ideig. Stoltenberg azt is megjegyezte, hogy a NATO nem kapott „semmilyen igazi magyarázatot” az incidensre, amelyet „nagyon súlyosnak” minősített, és visszautasította Moszkva álláspontját, miszerint nincs jelentősége a légtérsértésnek.
Moszkva a kedvezőtlen időjárás miatti véletlennel magyarázta a szombati légtérsértést, nevezetesen azzal, hogy repülői kénytelenek voltak a légköri viszonyok miatt észak felől visszatérni támaszpontjukra. Emellett csupán pár másodpercesnek mondta a légtérsértés időtartamát az orosz védelmi minisztérium, melynek közleménye szerint „nem kell semmiféle összeesküvés-elméletet keresgélni.”
A török külügyminisztériumba hétfőn kétszer is bekérették az orosz nagykövetet, először a szombati, majd pedig a vasárnap történt légtérsértés miatt - közölte kedden egy minisztériumi tisztségviselő, ám a második légtérsértés részleteiről nem beszélt.
A NATO hétfőn felszólította Oroszországot, hogy tartózkodjon Törökország - és ezáltal az észak-atlanti szövetség - légterének megsértésétől, és adjon magyarázatot a történtekre. A NATO arra figyelmeztetett, hogy a „felelőtlen” orosz légtérsértés „rendkívüli veszélyekkel” fenyeget.
Másodszor is bekérették a nagykövetet
Először szombaton sértette meg a török légteret a szíriai határnál egy orosz harci repülőgép, ami miatt Ankara és a NATO tiltakozását fejezte ki hétfőn. Ahmet Davutoglu török miniszterelnök akkor közölte: Moszkva elismerte, hogy a gép „véletlenül" belépett Törökország légterébe, és arról biztosította Ankarát, hogy ez többet nem fog megtörténni.
A meg nem nevezett minisztériumi tisztségviselő kedden elmondta, hogy a nagykövet második behívása is hétfőn történt. Az újabb légtérsértés részleteiről nem beszélt.
Oroszország közben bejelentette: kész megfontolni, hogy a szíriai légicsapásokat kiterjessze Irakra, ha erre a bagdadi kormány hivatalosan kéri. Bagdadból egyelőre nem érkezett ilyen kérés.