Külföld
Az osztrák-magyar határ újabb szakaszán épülhet kerítés
Szijjártó Péter: Sikertelen a muzulmánok európai integrációja
Négy átengedőpont létesül
A burgenlandi Miklóshalmánál (Nickelsdorf) és Rábakeresztúrnál (Heiligenkreuz), a tiroli Brenner-hágónál és a karintiai Thörl-Maglern településnél tervezik a hatóságok, hogy irányítottan léptetik majd át a menekülteket. Egyelőre az építési munkálatokat nem kezdik meg.
A tárca megerősítette korábbi közlését, miszerint a fentiekkel együtt 12 ponton terveznek bevezetni olyan határellenőrző rendszert, mint amilyen a Szlovéniával közös határszakaszon fekvő Spielfeldnél már működik. A csütörtökön megnevezett négy településen túl a stájerországi Bad Radkersburgnál és Langeggnél, a karintiai Karavankák-alagútnál (Karawankentunnel), Lavamünd, valamint a Bleiburg és Grablach települések közötti szakaszon, a tiroli Sillian és Nauders településeknél, valamint a tiroli Brenner-hágó egy másik érintett szakaszán alakítanak ki átengedőpontot. A tárca közlése szerint "amennyiben a helyzet megköveteli", ellenőrzéseket fognak végezni minden olyan határátkelőnél, ahol fokozódik a menekültáradat.
A minisztérium tájékoztatása szerint a burgenlandi határszakaszon és a tiroli Brenner-hágónál már a következő napokban az eddiginél nagyobb létszámú személyzet végez majd ellenőrzést. Amint a belügyi tárca a tiroli határirányítási rendszer terveit jóváhagyja, a tiroli rendőrség szerint május végére felállhatna az átengedő pont, azonban a határ menti ellenőrzést már korábban el tudnák kezdeni. A tiroli Brenner-hágónál jelenleg nyugodt a helyzet, csak néhány menekült érkezik.
A stájerországi Spielfeldnél lévő átengedőpontra március eleje óta nem érkeztek migránsok - közölte csütörtökön Fritz Grundnig rendőrségi szóvivő. Emiatt jelenleg kevesen teljesítenek szolgálatot az érintett határszakaszon és a grazi ideiglenes, kétezer főre kialakított befogadóhely is üresen áll.
Újabb szakaszon épülhet kerítés
Az osztrák lap szerint a stájerországi Spielfeldnél lévő határátkelő mintájára nemcsak a tiroli Brenner-hágónál, hanem Burgenland tartomány Miklóshalma (Nickelsdorf) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) településeinél is menekülteket átléptető rendszert hoznak létre. A lap értesülései szerint a burgenlandi kerítés 30 kilométer hosszú lesz, azonban a belügyi tárca szóvivője szerint erről még nem született döntés.
Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter az osztrák közszolgálati rádióban (Ö1) szerdán úgy nyilatkozott, hogy Ausztria felkészül esetleges új migrációs útvonalakra, ezért a következő hetekben az osztrák rendőrség az ország keleti felére, a magyar-osztrák határszakasz burgenlandi részére fog összpontosítani.
Jelenleg a burgenlandi Miklóshalma (Nickelsdorf), Köpcsény (Kittsee), Kelénpatak (Klingenbach), Rőtfalva (Rattersdorf), Csajta (Schachendorf) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) településeknél végeznek szúrópróbaszerű ellenőrzést.
A német-osztrák határszakaszon végzett ellenőrzések miatt a salzburgi Walserberg és a tiroli Kufstein településeknél torlódik fel esetenként a Bajorország felé tartó forgalom. Az Osztrák Autóklub (ÖAMTC) illetékese szerint hasonló dugókra lehet majd számítani Ausztria déli határrészénél, hiszen a tiroli Brenner-hágó fontos forgalmi csomópont.
Szijjártó Péter: Nyíltan és őszintén kell beszélni
Párhuzamos társadalmak alakultak ki Nyugat-Európában, úgynevezett No-Go-övezetek, ahova még a rendőrség is alig meri betenni a lábát – közölte Szijjártó Péter.
Nyíltan és őszintén kell beszélni arról, hogy a mostani migrációs nyomással nő a terrorveszélyeztetettség - tette hozzá. Közölte: a legfontosabb annak eldöntése, hogy ki jöhet be az Európai Unióba.
Amíg az EU ezt nem tisztázza, gyenge lesz. Az illegális bevándorlással együtt a terrorveszély is emelkedik. Evidens módon növeli a biztonsági kockázatokat, ha ezresével lépnek az unió területére olyan emberek, akikről azt sem lehet megmondani, hogy kicsodák - mondta Szijjártó Péter.