Külföld
Az isztambuli merénylet elkövetője az ISIS-szal állt kapcsolatban
Török belügyminiszter: azonosították a merénylőt
A KKM fokozott óvatosságot kér az Isztambulba utazóktól
Az Isztambulba utazó magyar állampolgároktól fokozott óvatosságot kér a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata. Kérik a városban tartózkodóktól, hogy kerüljék el a sétálóutcát és környéket, beleértve a Taksim teret is, illetve kövessék figyelemmel a hatóságok utasításait. Továbbra is feltétlenül javasolják, hogy a turisták tartózkodjanak a zsúfolt helyektől, valamint a tömegrendezvényektől. Kérik azt is, hogy a Törökországban tartózkodó vagy odautazni kívánó magyar állampolgárok a konzuli szolgálat honlapján regisztrálják utazásukat.
A Habertürk rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta: az IÁ-val kapcsolatban álló Mehmet Öztürköt a térfigyelő kamerák felvételei alapján felismerte az apja, akit a támadás végrehajtójának azonosítása érdekében a hatóságok a délkelet-törökországi Gaziantep városból szombaton Isztambulba szállítottak. Később a nap folyamán a családhoz eljuttatott képsoroknak köszönhetően a rokonság többi tagja is megerősítette az elkövető személyét. A DNS-tesztre ezt követően került sor. Ennek eredményéről a lapnak nincs tudomása. A rendészeti szervek jelenleg az 1992-ben született Öztürk kapcsolataira igyekeznek fényt deríteni - írta az újság.
Öztürk édesapja a Vatan című napilapnak azt nyilatkozta, hogy fia hosszú ideje eltűnt, a merénylet előtt azonban Isztambulból még felhívta őt telefonon. Az újság értesülései szerint a férfi fémgolyókkal kevert TNT robbanóanyagot használt a robbantáshoz. A Dogan török hírügynökség értesülései szerint Öztürk 2013-ban elhagyta szüleit, eltűnt, amit családja jelzett is a hatóságoknak, állítólag Isztambulba ment.
A merénylet miatt elmaradt a Galatasaray-Fenerbahce rangadó
A szombati merénylet miatt elmaradt a vasárnapra kiírt Galatasaray-Fenerbahce isztambuli rangadó a török labdarúgó-bajnokságban. A török szövetség először zárt kapuk mögötti meccset tervezett, később azonban a halasztás mellett döntött. A gyülekező szurkolókat felszólították a stadion elhagyására.
Török belügyminiszter: azonosították az isztambuli merénylőt
DNS-minta alapján minden kétséget kizáróan azonosították az öngyilkos merénylet elkövetőjét - jelentette be Efkan Ala török belügyminiszter vasárnap sajtótájékoztatón. Mehmet Öztürk 1992-ben született a délkelet-törökországi Gaziantep városban és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezettel állt kapcsolatban - hangsúlyozta a belügyminiszter. Hozzátette: a fiatal férfi nem szerepelt sem a rendőrség, sem a csendőrség körözési nyilvántartási rendszerében. Az elkövető és az IÁ közötti kapcsolat feltárásáról folytatódik a nyomozás. A szombati támadással összefüggésben eddig 5 embert vettek őrizetbe - közölte Efkan Ala.
Izrael óva inti polgárait Törökország meglátogatásától
Jeruzsálem terrorellenes parancsnoksága óva intette Izrael polgárait attól, hogy Törökországba utazzanak a három izraeli életét kioltó és tízet megsebesítő szombati isztambuli öngyilkos merénylet után - jelentette vasárnap az izraeli közszolgálati rádió. Netanjahu a szombati öngyilkos merényletet követően vasárnap kijelentette, hogy Izrael a globális terror elleni harc frontvonalában található. Az izraeliek számára Törökország vonzó turistacélpontot jelentett földrajzi közelsége és viszonylag kedvező árai miatt.
Szakértő: Törökország idegenforgalmára is csapást mért a robbantás
Ankara zsebére is súlyos csapást mértek a szombati merényletek, mivel Törökországnak komoly bevételei vannak idegenforgalomból - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) docense vasárnap az M1 aktuális csatornán. A szakértő szerint a kurdok és az ISIS is célzottan olyan területeket támad, amelyeknek jelentős idegenforgalmi hatása van. A turistákat alaposan visszariasztják majd a mostani események - tette hozzá. Az izraeli áldozatokról és sérültekről szólva elmondta: nem valószínű, hogy Izrael retorziót fontolgatna, vagy akár szóvá is tenné a merényletet a két ország kapcsolatában, mert pontosan tudják, hogy "gyakorlatilag lehetetlen" kivédeni az összes terrortámadást.
A merénylet negatív gazdasági hatásairól a török lapok is írtak.
Hazaszállítják az isztambuli merénylet izraeli sebesültjeit
Megkezdték az előző napi isztambuli robbantásos merénylet izraeli sebesültjeinek hazaszállítását Izraelbe Törökországból - jelentette vasárnap reggel a jeruzsálemi közszolgálati rádió. Szombat éjjel Tel-Avivba érkezett három könnyebben, illetve közepesen megsebesült turista, őket a repülőtérről egyenesen egy kórházba vitték. Két másik, könnyebb sérülést szenvedett ember már hazautazott Izraelbe Törökországból. A merényletben összesen 36-an sérültek meg, közülük tízen izraeliek.
A robbantásnak négy halálos áldozata volt, köztük legalább két izraeli, valamint egy iráni állampolgár. A hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy a negyedik áldozat is izraeli volt-e. Két amerikai is volt a halottak között a washingtoni Fehér Ház közleménye szerint.
Reuven Rivlin izraeli államelnök és Ahmet Davutoglu török kormányfő is részvétét fejezte ki az izraeli halálos áldozatok családtagjainak. Ugyanakkor már szombaton este menesztették a Törökországban kormányon lévő párt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik helyi illetékesét, mert a történtek után egy Twitter-bejegyzésében hatalmas török és izraeli felháborodást okozva azt írta: "kár, hogy nem halt meg minden izraeli a merényletben".
A szombat délelőtt Isztambul népszerű sétálóutcáján történt terrortámadás öngyilkos elkövetője egy kulináris utazáson részt vevő izraeli turistacsoport mellett robbantotta fel magát. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte: a török hatóságok nem találtak arra utaló jelet, hogy kifejezetten izraeliek ellen tervezték volna a támadást.