Külföld

Az iráni parlament jóváhagyta a nukleáris megállapodást

Hamenei ajatolláh megígérte, nem fog vétózni

Az iráni parlament jóváhagyta kedden azt a megállapodást, amelyet az ország az úgynevezett hatokkal (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal) kötött július 14-én - jelentette az IRNA hivatalos hírügynökség.

A megállapodást 161 képviselő támogatta, 59 ellene szavazott, 13 pedig tartózkodott. A jóváhagyó határozatban a képviselők kikötötték, hogy a nemzetközi megfigyelőknek csak korlátozott betekintésük lehet az iráni katonai létesítményekbe. 

 Ali Hamenei ajatolláh, az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb politika és vallási vezetője, akinek jogában áll a végső döntést meghozni az országnak gazdasági és pénzügyi előnyökkel járó egyezményekről, korábban azt közölte, hogy a törvényhozásra bízza a megállapodás jóváhagyását vagy elvetését, a parlamenti döntést nem fogja felülbírálni.

Az USA, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország és az Irán között nyáron megkötött megállapodás értelmében kizárólag azon szankciók kerülnek eltörlésre, amelyek a perzsa állam nukleáris programjához kapcsolódnak, és csak abban az esetben, ha az Iszlám Köztársaság megteszi a szükséges lépéseket.