Külföld

„Az indítógomb mindig ott van az asztalomon”

Kim: Amerika soha többé nem lesz képes háborút indítani Észak-Korea ellen

Amerika soha többé nem lesz képes háborút indítani Észak-Korea ellen, amely mostanra kifejlesztette azt a képességét, hogy nukleáris fegyvereivel csapást mérjen az Egyesült Államok területének bármely részére - jelentette ki hétfőn, újévi beszédében Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.

"Az Egyesült Államok egésze nukleáris fegyvereink hatósugarán belülre került, és az indítógomb mindig ott van az asztalomon. Ez maga a valóság, nem egy fenyegetés" - mondta televíziós újévi köszöntőjében a phenjani rezsim vezetője.

"Idén a nukleáris robbanófejek és műveleti célú ballisztikus rakéták tömeggyártására kell összpontosítanunk" - mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy ezeket a fegyvereket csak akkor fogják bevetni, ha veszélybe kerül az ország biztonsága.

Észak-Korea szeptemberben végrehajtotta hatodik nukleáris robbantását - állítása szerint egy hidrogénbombával -, és november végén sikeresen tesztelte minden eddiginél nagyobb hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétáját, nyíltan szembeszegülve a nemzetközi figyelmeztetésekkel és az ENSZ szankcióival, felerősítve azokat a félelmeket, hogy a Koreai-félszigeten egy új háborús konfliktus törhet ki.

Újévi beszédében Kim Dzsong Un azt is mondta, hogy feltétlenül csökkenteni kell a katonai feszültséget a Koreai-félszigeten és javítani kell a kapcsolatokat Dél-Koreával, egyben azt állította, hogy nyitva áll az út a párbeszéd előtt.
    Az észak-koreai diktátor kitért arra, mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen a dél-koreai Phjongcshangban februárban tartandó téli olimpián.
    "Észak-Korea részvétele a téli játékokon jó lehetőség lesz arra, hogy megmutassuk a nép egységét, s a magunk részéről a(z ötkarikás) játékok sikerét kívánjuk. A két Korea tisztségviselői hamarosan találkozhatnak ennek a lehetőségnek a megvitatására" - hangoztatta Kim.
    Mun Dzse In dél-koreai elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy Észak-Korea részvétele garantálhatja a Phjongcshangi Olimpia biztonságát, s decemberben azt javasolta, hogy Szöul és Washington halassza el az egyik nagy hadgyakorlatát, amelyről Phenjan azt állítja, hogy az olimpiát követően megindítani tervezett háború előkészülete.