Külföld
„Az illegális migráció a baj, nem az iszlám”
Orbán Viktor: Rendkívüli jelentőségű a visegrádi tagállamok alkotta egység

A bevándorlási hullám által jelentett óriási kihívásokról és az Iszlám Állam terrorszervezet, valamint az erőszakos szélsőségesség elleni fellépésről rendeztek csúcstalálkozót tegnap az ENSZ-közgyűlés általános vitája alkalmából New York-ban. A találkozón hazánkat képviselő Orbán Viktor kormányfő a migrációval kapcsolatban megköszönte Csehország felajánlásait a kétoldalú katonai együttműködés keretében. A magyar miniszterelnök és cseh kollégája, Bohuslav Sobotka egyetértettek abban, hogy a V4-ek, azaz a visegrádi tagállamok (Magyarország és Csehország mellett Szlovákia és Lengyelország) együttműködésének és egységének megőrzése rendkívül jelentős szerepet tölt be az Európai Unió menekültpolitikájában. Egyetértettek, hogy tovább kell erősíteni ezen a területen az együttműködést – közölte a két kormányfő tárgyalásáról beszámoló Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A magyar kormányfő mások mellett megbeszélést folytatott Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfővel. A felek megállapították, hogy a jelenlegi migrációs válság világméretű probléma, ezért az arra adott válasznak is világméretűnek kell lennie – tájékoztatott Havasi Bertalan. A két politikus szerint mindenképpen meg kell akadályozni, hogy Európában a migrációs válság miatt iszlámellenes hangulat alakuljon ki. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy nem az iszlám a probléma, hanem a tömeges és illegális migráció.
A magyar kormányfő és az egyiptomi elnök egyetértett abban is, hogy a két ország közötti, a közelmúltban Budapesten aláírt megállapodások végrehajtása fontos, és folyamatosan zajlik. Végül Abdel-Fattáh esz-Szíszi hivatalos látogatásra hívta meg Kairóba Orbán Viktort.
A magyar kormányfőt Barack Obama amerikai elnök és felesége, Michelle Obama is köszöntötte az ENSZ-székházban.
Helyi idő szerint hétfő éjjel Szijjártó Péter, a magyar külügyi tárca vezetője az ENSZ-székházban jelen lévő külügyminiszterekkel egyeztetett a migrációs válságról. A távirati irodának adott nyilatkozatában elmondta: „Amióta azok az ominózus mondatok Németországban elhangzottak, miszerint várják a szíriaiakat, azóta mindenki szíriai a határon, és természetesen nincs útlevele. Ezért a szíriai válság megoldása nélkül esélyünk sincs arra, hogy a bevándorlási nyomást csökkentsük Európán.”
Szijjártó megállapodást írt alá Szalahuddin Rabbani afgán külügyminiszterrel a két szaktárca közötti együttműködésről. Mint rámutatott, Afganisztán a migráció egyik kibocsátó országa, ezért Magyarországnak és Európának is elemi érdeke, hogy ott stabilitás legyen.
A tárcavezető hangot adott meggyőződésének, hogy a varsói NATO-csúcson „erősen meg kell fontolni a 2017 utáni helyzetet. A legrosszabb megoldás az lenne, ha a nemzetközi erők kivonulnának csak azért, mert ezt már egyszer eldöntöttük, ugyanakkor pedig romba dől minden.