Külföld

Az amerikai szenátus véget vetne a Szaúd-Arábia jemeni háborúban nyújtott támogatásnak

Donald Trump elnök vétót emel minden törvény ellen, amely korlátozná az Egyesült Államok jemeni szerepvállalását

Az amerikai szenátus 54:46 arányban megszavazta azt a határozatot, amely véget vetne a Szaúd-Arábia számára a jemeni háborúban nyújtott amerikai támogatásnak.

 A határozat, amelyről ezt követően a képviselőházban is voksolnak, 30 napot adna Donald Trump elnöknek a Rijádnak nyújtott mindennemű támogatás lezárására. Szaúd-Arábia Jemenben az Iránnal szövetséges húszik ellen folytat háborút.

A 47 demokrata párti szenátorhoz a voksoláskor csatlakozott 7 republikánus törvényhozó is, ami elemzők szerint jelzi, hogy a kongresszusban erősödik a republikánus politikusok elégedetlensége Rijád támogatása miatt. 

"Ez közvetlen válasz volt a Hasogdzsi-gyilkosságra" - fogalmazott a voksolás után a szaúdi újságíró meggyilkolására utalva újságíróknak Chris Murphy connecticuti demokrata párti szenátor, aki a javaslat egyik előterjesztője volt. Murphy hangsúlyozta, hogy a jemeni háborúban történő amerikai részvétel beszüntetése "egyértelmű nyilatkozat" arról, hogy Washington nem bízik többé Szaúd-Arábiában

 A demokrata többségű képviselőház a múlt hónapban már megszavazott egy határozatot a szaúdiaknak Jemenben nyújtott amerikai támogatás megvonásáról, de a republikánusok módosítást nyújtottak be, és a voksolási procedúra újrakezdődött. Ez ért véget a szerda esti szavazással.

 A Fehér Ház szerdán este jelezte, hogy Donald Trump elnök vétót emel minden törvény ellen, amely korlátozná az Egyesült Államok jemeni szerepvállalását.

A javaslat ellenzői azt hangoztatták, hogy tisztában vannak ugyan Rijád jemeni háborújának buktatóival, de az emiatti elégedetlenséget nem a törvényhozásban kell levezetni.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője a voksolás után azt nyilatkozta: a határozat akadályozhatja a háború diplomáciai eszközökkel történő lezárására irányuló erőfeszítéseket. "Igazuk van a szenátoroknak, amikor komoly aggodalmakat fogalmaznak meg Szaúd-Arábia magatartásának néhány vonása miatt, különösen ami Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolását illeti. Csakhogy ez a határozat nem erről szól. Nekünk a jemeni háború felelősségteljes lezárására kell összpontosítani erőfeszítéseinket" - hangsúlyozta McConnell. Majd hozzátette, hogy az Egyesült Államok szövetségeseinek nyújtott támogatás megvonása szerinte csökkenti az Egyesült Államok azon eszközeit, amivel megkönnyítheti az ENSZ diplomáciai erőfeszítéseit.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom