Külföld
Az Őrök Tanácsa is rábólintott a nukleáris megállapodásra
Hamenei ajatolláhé az utolsó szó
Előző nap a törvényhozás járult hozzá a dokumentum elfogadásához. Az Őrök Tanácsa, amely a törvényhozás által megválasztott hat konzervatív hitszónokból és hat jogtudósból áll, a parlamenti döntések alkotmányossági vizsgálatára hivatott és vétójoggal is rendelkező testület.
Nedzsatollah Ebrahimian, az Őrök Tanácsának szóvivője közölte: a testületben a tagok többsége úgy találta, hogy a megállapodás nem ellentétes a vallási törvénnyel és az iráni alkotmánnyal. Szavait a Fars félhivatalos iráni hírügynökség idézte.
Ali Hamenei ajatolláh, az Iráni Iszlám Köztársaság legfőbb politika és vallási vezetője az, akinek jogában áll a végső döntést meghozni az országnak gazdasági és pénzügyi előnyökkel járó egyezményekről. Hamenei eddig nem bírálta, de nem is hagyta jóvá a megállapodást, viszont dicsérte az ügyben tárgyaló iráni küldöttség munkáját.
Amennyiben Hamenei nyíltan nem ellenzi a megállapodást, akkor elemzők arra számítanak, hogy Irán az elkövetkező hetekben megkezdi nukleáris programjának korlátozását.
Az amerikai szenátus demokrata párti tagjai szeptember közepén meggátolták a megállapodás elvetéséről szóló republikánus indítvány napirendre tűzését. Ezzel a demokrata párti szenátorok biztosították, hogy elnöki vétó alkalmazása nélkül is életbe léphessen a július 14-én Bécsben megkötött atomalku. A washingtoni kormányzat már meg is kezdte a megállapodás végrehajtását.