Külföld

Az Iszlám Állam négyszáz harcosa szivároghatott be Európába

A menekültek közé vegyültek, egy koszovói szélsőséges vezeti őket

A L'Espresso olasz titkosszolgálati információkra hivatkozva azt állítja, hogy egy koszovói dzsihádista több száz emberével együtt Szíriából Koszovóba szökött, ahol több merényletet is terveznek vallási és világi célpontok ellen.

Olasz titkosszolgálati információk szerint a Szíriát elhagyó több ezer ember között az Iszlám Állam egy koszovói származású vezére, Lavdrim Muhaxheri és „négyszáz kipróbált harcosa” is Európába érkezett. A férfi a terrorszervezet számos propagandavideójában szerepelt, mióta 2012-ben Szíriába érkezett: az egyiken az látható, ahogy lefejez egy foglyot, egy másikon pedig felrobbant valakit. A Daily Mail szerint az olasz hírszerzés arra figyelmeztet, hogy a dzsihádisták a menekültek közé vegyülve észrevétlenül keltek át az európai országhatárokon. Muhaxheri – arab nevén Abu Abdullah al-Koszova – régebben a NATO-nál szolgált, radikalizálódása után Albániában toborzott dzsihádistákat. Az olasz L'Espresso hírszerzési forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a terroristavezér az embereivel már meg is érkezett Albániába, ahol közintézmények, templomok és sportesemények ellen tervez merényleteket. Egy albán-izraeli focimeccsre tervezett merénylettel kapcsolatban tizenkilenc embert tartóztattak le, a támadás kitervelésével Muhaxherit gyanítják. A koszovói rendőrség tagadja, hogy a terrorista az országban tartózkodna – igaz, 2013-ban egyszer más sikerült észrevétlenül ki-, majd bejutnia az országba, mikor hazalátogatott Szíriából.