Külföld

Az Iszlám Állam harcosát fogták el a németek

Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek egy férfit, akiről azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet egyik vezetője.

Az illetőt a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Mutterstadtban vette őrizetbe a rendőrség különleges bevetési egysége – mondta kedden a tartományi belügyminisztérium szóvivője. Hozzátette, hogy a férfi az Iszlám Állam „magas rangú képviselője” lehet. A Bild című lap online kiadásában azt írja, hogy az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztérium szóvivője határozottan cáfolta, hogy a feltételezett iszlamista a dzsihadisták vezetői közé tartozna. A lap szerint a gyanúsítottat hosszabb ideig megfigyelték, és az előző héten pénteken vették őrizetbe a Frankfurthoz közeli Mutterstadtban, ahol látogatóban volt.

Jan Jambon belga belügyminiszter tegnap arról számolt be, hogy a múlt hét végén bozótvágó késsel két rendőrnőt Charleroi városban megsebesítő algériai férfi nem tartozott az Iszlám Államhoz, csupán elszigetelt esetről van szó.