Külföld
Az FBI nem ajánl vádemelést Hillary Cinton ellen
Obama részt vesz Clinton kampányában
James Comey közölte: a Hillary Clinton e-mail-botrányának ügyében tartott bűnügyi nyomozás eredményeként az FBI nem javasolja az igazságügyi minisztériumnak a vádemelést.
Comey fontosnak tartotta leszögezni: nem egyeztetett sem az igazságügyi tárca vezetőivel, sem más minisztériummal, sem a kormány bármely tagjával. Az FBI igazgatója bejelentette: az egyéves nyomozás eredményeinek összegzése után a Szövetségi Nyomozó Iroda nem javasolja a vádemelést Hillary Clinton ellen. Hangsúlyozta ugyanakkor: a votl külügyminiszter valóban hanyag volt és többször is magán e-mail-fiókját és szerverét hasznlta hivatalos levelezésre, de kifejezetten titkos, vagy bizalmas információk nem kerültek napvilágra.
A nyomozás kiderítette, hogy külügyminiszterként Hillary Clinton több, különböző szervert és több számítógépet használt elektronikus levelezéséhez, de - mint Comey fogalmazott - "jóllehet, van bizonyíték a titkos információk kezelésére vonatkozó szabályok esetleges megsértésére, álláspontunk szerint egy józan ügyész emiatt nem emelhet vádat". Comey "rendkívül óvatlannak" nevezte Clintont és munkatársait, de hozzátette, hogy az Egyesült Államokkkal ellenséges hackerek nem fétrtek hozzá bizalmas információkhoz.
Az FBI vizsgálata arra irányult, hogy vajon Hillary Clinton külügyminiszterként - 2009 és 2013 között - megsértette-e a törvényt, midőn a New York melletti Chappaquában lévő villájából, a magán e-mail-fiókját és szerverét használta hivatalos ügyek bonyolítására. A Szövetségi Nyomozó Iroda több millió elektronikus levelet vizsgált át, kihallgatta Clinton legközelebbi munkatársait, szombaton pedig három és fél órán keresztül hallgatta meg magát Hillary Clintont is.
Az ügyre ugyanakkor árnyékot vetett, hogy a múlt hét elején Loretta Lynch igazságügyi miniszter találkozott és magánmegbeszélést folytatott Bill Clinton volt elnökkel, Hillary Clinton férjével, amely megbeszélést aztán Lynch egy aspeni konferencián pénteken sajnálatosnak nevezett,s közölte, hogy a minisztérium az FBI bármilyen ajánlását elfogadja.
Obama részt vesz Hillary Clinton kampányában
Az amerikai elnök Hillary Clintonnal együtt Észak-Karolinába utazik és részt vesz a demokraták várható elnökjelöltjének kampányában. Obama a saját elnöki öröksége megóvásával és a republikánus Donald Trump elnöksége megakadályozásának szükségességével indokolta egy keddi interjúban azt, hogy miért kapcsolódik be Hillary Clinton kampányába.
Az elnök mostanáig távol tartotta magát az elnökjelöltségért folyó küzdelemtől. Bár egy videóüzenetben erőteljesen kiállt Clinton elnökjelöltsége mellett, akkor sem szállt be a kampányba, amikor már kiderült, hogy Hillary Clinton megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges számú kongresszusi küldött támogatását.
A mindenkori elnök formális részvétele utódja elnökválasztási kampányában szokatlan jelenség az amerikai politikában, s Obama Clintonnak nyújtott támogatását az elemzők úgy értékelik, hogy ennek köszönhetően jelentősen megnőhet a volt külügyminiszter támogatottsága is. A legutóbbi Gallup-felmérés szerint Barack Obama népszerűsége ismét rendkívül magas: ötven százalék feletti.
"Valóban nem gyakran fordul elő, hogy egy elnök részt vesz utódja kampányában, de szerintem ez nagyszerű lesz Hillary Clinton számára, aki ennek köszönhetően nemcsak a Demokrata Pártban szerezhet szélesebb támogatást, hanem bővítheti hívei táborát a Demokrata Párton kívül is" - fogalmazott a reublikánusokoz közelálló The Washington Timesnak adott interjújában Donna Bazile, a Demokrata Párt Országos Bizottságának alelnöknője.
Hillary Clinton Obamával együtt, az elnöki különgépen indult a kampány színhelyére, nem sokkal azt követően, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, James Comey bejelentette: nem tesz ajánlást az igazsgágügyi minisztériumnak a volt külügyminiszter elleni vádemelésre az e-mail-botrány miatt, jóllehet, Clintont "rendkívül hanyagnak" minősítette. Észak-Karolinában - ahol ma együtt tartanak kampánygyűlést - Obama 2008-ban nagy arányban győzött, de 2012-ben veszített.