Külföld
Az EU-ban maradó 27 tagállam megegyezett a tárgyalási pozíciójáról
A Brexit-tárgyalásokon egyező irányelveket képviselnek a tagok
Takács Szabolcs elmondta, hogy az egyeztetett tárgyalási irányelveket szombaton fogadják el az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői, és ezzel erős meghatalmazást adnak a kilépési feltételekről Londonnal folytatandó tárgyalások munkacsoportját vezető Michel Barnier-nak - akit az Európai Bizottság delegált - a tárgyalások megkezdéséhez, lefolytatásához és az uniós álláspont képviseletéhez.
Relatív többségben a kilépést rossz döntésnek tartó választók
A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a The Times című konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett, csütörtökön ismertetett átfogó felmérésében feltette azt a kérdést is, hogy a népszavazás óta eltelt időszakra visszatekintve a vizsgálatba bevont választók hogyan értékelik a referendum eredményét.
A válaszadók 45 százaléka elhibázottnak nevezte, 43 százalék helyeselte a népszavazáson született döntést.
Az államtitkár kifejtette, hogy a csütörtöki megbeszélésen a közös uniós álláspont kialakításával és elfogadásával Magyarország azt bizonyította, hogy a kormány nem csak a kötelezettségszegési ügyekben, hanem Európa közös jövője szempontjából is konstruktív, a partnerekkel való párbeszédre mindig nyitott nemzeti érdekképviseletet folytat az Európai Unióban.
Tájékoztatása szerint a Brexit-tárgyalások kapcsán a magyar álláspont lényege, hogy megvédje az Egyesült Királyságban élő több mint százezer magyar jogait és érdekeit. Hozzátette, Magyarország bízik abban, hogy tisztességes és méltányos megállapodás jöhet létre az Európai Unió és a London között, amely megfelelően figyelembe veszi a magyarországi gazdasági szereplők érdekeit is, tekintettel arra, hogy - mint fogalmazott - a kilépést követően a szigetország lesz az unió legnagyobb kereskedelmi partnere.
Takács Szabolcs elmondta azt is, Magyarország úgy gondolja, hogy az uniónak a védelem és a biztonság terén is szorosan együtt kell működnie az Egyesült Királysággal a kilépést követően. Az elmúlt évek migrációs válsága megmutatta, hogy többet kell tenni a külső határok védelme érdekében, nem lehet spórolni az európai emberek biztonságán - szögezte le.
Olasz kormányfő szerint hiba lenne bosszút állni Nagy Britannián a Brexitért
Paolo Gentiloni kijelentette, Olaszország az Egyesült Királyság barátja és szövetségese marad. Hangsúlyozta, súlyos hiba, ha az EU tagállamai közül valamelyik azt tervezi, hogy a tárgyalásokat büntetésképpen használja fel arra, hogy "példás bosszút" mérjen Nagy-Britanniára az esetleges kilépést fontolgató többi állam elrettentésére.
Az olasz miniszterelnök szerint a Brexit tárgyalásai "nagyon összetettek" lesznek, de "igazságos és egyensúlyozott" megállapodáshoz kell vezetniük. Hangsúlyozta, hogy London nem választhatja ki szabadon azt, amit szeretne az európai piacból: "elképzelhetetlen, hogy London a gazdasági-pénzügyi lehetőségek közül elvegye magának, ami az érdekét szolgálja, viszont bezárja a kaput az előtt, ami nem érdekli, vagyis nemet mondjon a mozgásszabadságra".