Külföld

Az EP továbbra is az orosz szankciók mellett van

Az EU sikeres ukrajnai szerepvállalásának kulcsa a következetesség és az egység lehet

Az Európai Uniónak nem szabad engednie az Oroszországgal szemben elrendelt szankciókból az Európai Parlament szerint. Erről csütörtökön született állásfoglalás Strasbourgban. 

Az EP-képviselők indoklása szerint a szankciók azt szolgálják, hogy az orosz vezetést rábírják politikája megváltoztatására. A képviselők ugyanakkor szükségesnek tartják azt is, hogy Ukrajnában induljon újra a valódi nemzeti párbeszéd, minden érintett fél bevonásával.
A dokumentum egyik társszerzőjének, Szanyi Tibor szocialista EP-képviselőnek az értékelése szerint a következő időszakban Ukrajna helyzete lesz az EU közös kül- és biztonságpolitikájának, illetve a keleti partnerségnek az igazi tesztje. Az uniós erőfeszítések kimenetele a térség és az egész kontinens biztonsága, stabilitása szempontjából meghatározónak bizonyulhat.
Az MSZP EP-képviselője szerint az EU sikeres ukrajnai szerepvállalásának kulcsa a következetesség és az egység: következetesség a közös fellépésben az erőszak beszüntetéséért, a minszki megállapodás maradéktalan betartásáért, "és mindenekelőtt a Krím félsziget illegális annektálásának elutasításában", valamint egység az unió és tagállamai politikájában, különösen az Oroszországgal szembeni magatartásban és a szankciók kérdésében.
A következetesség jegyében – fűzte hozzá Szanyi - a Krímet illetően követelni kell az eredeti állapot visszaállítását. A Moszkvával való együttműködés helyreállításáról úgy vélekedett, hogy az kívánatos, "de ez csak valódi EU-orosz párbeszéd keretében érhető el".
"Minden olyan tagállami törekvés, amely partikuláris gazdasági érdekek és egyéni politikai célok mentén homályos különalkukkal szolgálja ki Vlagyimir Putyin taktikáját, súlyosan árt Ukrajna, a térség és az unió érdekeinek" - hangoztatta Szanyi Tibor.
A képviselő szerint Federic Mogherininek, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének "mindent meg kell tennie azért, hogy egy tagállam kormánya se kompromittálhassa tovább az EU egységét az orosz, illetve az ukrán kérdés kezelésében".