Külföld

Az EP kötelezővé tenné a versenytárgyalást a vasúti személyszállításnál

Deli Andor mérföldkőnek nevezte az új szabályozást

Kötelezővé tennék a versenytárgyalást a vasúti személyszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződések kapcsán az uniós parlament képviselői - közölte az Európai Parlament sajtószolgálata szerdán.

A vasúti utazást fellendítő új szabályozással - amelyet a szerdai plenáris ülésen fogadott el a parlament - serkentenék a befektetéseket és fejlesztenék a kereskedelmi szolgáltatásokat is.
Az új szabályok értelmében a vasúttársaságok az Európai Unió belső személyszállítási piacán kétféleképpen ajánlhatnak szolgáltatásokat.

Az egyik lehetőség, hogy a vasúti személyszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződések kapcsán a nyertes szolgáltatók kiválasztása során fokozatosan át kell térni a versenytárgyalási eljárásra. Véleményük szerint a versenytárgyalás erősítheti a vállalatok közötti versenyt, ami leszorítja az árakat és javítja a minőséget.
Emellett továbbra is lehetőség lesz arra, hogy a nemzeti hatóságok közvetlenül bízzanak meg egy szolgáltatót, de ebben az esetben garantálniuk kell, hogy a szolgáltatás minősége javulni fog.

A közvetlenül odaítélt szerződésekben olyan célokat kell előírni a teljesítményt és a színvonalat illetően, amelyek kiterjednek például a járatok pontosságára és sűrűségére. Valamint kizárólag bizonyos éves összeg vagy egyéb érték (7,5 millió euró - mintegy 2,3 milliárd forint - vagy 500 ezer kilométer) megléte esetén lehet odaítélni közvetlenül szerződéseket.

A másik lehetőség, hogy a vasúti személyszállítással foglalkozó vállalkozások korlátozások nélkül működhetnek Európa-szerte.
Annak érdekében, hogy a tagállamok ezzel együtt is alkalmazhassák a közszolgálati szerződéseket, meghatározott vonalakon a hatóságok szigoríthatják egy új szereplő piacra lépésének feltételeit.
Arra hívták fel a figyelmet, hogy a versenysemlegesség érdekében ki kell szűrni az esetleges összeférhetetlenségeket azért, hogy mindegyik szolgáltató egyenlő eséllyel férhessen hozzá a vasúti infrastruktúrához. A közszolgáltatást végző cégeknek meg kell felelniük az uniós, nemzeti és kollektív szerződésekben rögzített szociális és munkajogi feltételeknek.

A parlament tájékoztatása szerint a vasúttársaságok 2020. december 14-től tudnak majd a belföldi vonalakon új kereskedelmi szolgáltatásokat kínálni. A közszolgáltatási szerződések elnyeréséhez a versenytárgyalások - néhány kivétellel - 2023-tól lesznek kötelezőek.

Deli Andor, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője közleményében mérföldkőnek nevezte az új szabályozást, amelynek általános célja a belföldi vasúti személyszállítási szolgáltatások piacának megnyitása, a szolgáltatások minőségének javítása és működési hatékonyságának fokozása. Mindez javítaná a vasút más közlekedési módokkal szembeni versenyképességét és vonzerejét - mondta a politikus.
"Sikerült elérni, hogy ezekben a kérdésekben Magyarország számára elfogadható megállapodás szülessen, és ezáltal nem kell felesleges, költséges és hosszantartó átszervezésekbe kezdeni" - szögezte le a képviselő.