Külföld

„Az ENSZ jelenlegi migrációs csomagjának egyértelmű elszenvedője Európa”

A bevándorlást nem irányítani kell, hanem megállítani - szögezte le Szijjártó Péter

A globális migrációs csomag jelenlegi formájában afrikai migrációs csomag, amelynek haszonélvezője Afrika, és amely miatt Európa népessége az elkövetkező időszakban radikálisan megváltozhat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban az MTI-nek.

szijjártó ensz migráció NY

"Nem irányítani kell a migrációt, hanem megállítani"

Nem irányítani kell a migrációt, hanem megállítani, nem azért kell tenni nagy erőfeszítéseket, hogy legálissá tegyék az illegális migrációt, hanem azért, hogy békés körülmények között élhessenek az emberek a hazájukban - hangsúlyozta Szijjártó Péter az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott kormányközi tárgyaláson New Yorkban.

A tárcavezető felszólalásában kiemelte: Magyarország nem ért egyet azzal, hogy a migráció jó, hiszen rossz azoknak, akiknek el kell menekülniük a hazájukból, rossz a tranzitországoknak, és kihívást jelent a célországoknak.

Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország szerint nem a migráció alapvető emberi jog, hanem a békés, megfelelő körülmények közötti élet a szülőföldön. A határok védelme pedig nem lehetőség, hanem kötelessége az országoknak - magyarázta. Hozzátette: nem szabad bátorítani az illegális határátlépést.

Kitért rá: emellett az országoknak szabadon kell eldönteniük, hogy a demográfiai és a munkaerőpiaci kihívásokra a migrációt tartják a legjobb válasznak, vagy más megoldást választanak. Magyarország például nem a migrációt tartja a leghatékonyabb válasznak, de elfogadja, ha más országok a migrációt választják, ugyanakkor nem szeretné, ha nyomást gyakorolnának rá emiatt - magyarázta.

A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a globális migrációs csomagról folytatott vitának, mert az ügyben születendő döntés a gyermekeink és az unokáink jövőjét is hosszú távon meghatározza. Ezért fel kell vetni néhány alapvető kérdést, például, hogy rendet és biztonságot akarunk-e - mutatott rá.

Úgy vélte, mivel ilyen fontos kérdésről van szó, érdemes megkérdezni az emberek véleményét. A magyar kormány általános megközelítése, hogy a nagy horderejű ügyekben kikéri az emberek véleményét, és ők világosan kifejezték az akaratukat a nemzeti konzultáción és az elmúlt választáson, ahol a kormánypártok rekordnagyságú támogatottságot kaptak - emlékezetett. Hozzáfűzte: a magyar kormány elsőszámú célja az emberek és az ország biztonságának garantálása.

Szijjártó Péter felidézte: 2015-ben azt láttuk, hogy a migrációs nyomás sokszor kezelhetetlen kihívásokat hozott magával, több európai országban párhuzamos társadalmak alakultak ki az elmúlt időben, és a terrorfenyegetettség is soha nem látott mértékű lett Európában. A legszerényebb számítások szerint is 30-35 millió olyan ember van Európa környékén, akik könnyen úgy dönthetnek, hogy megindulnak a kontinens felé - közölte, hozzátéve: mindenképpen el kell kerülni, hogy hasonló helyzet alakuljon ki, mint 2015-ben.

Mint mondta, el kell érni, hogy az emberek békés és elfogadható körülmények között élhessenek az otthonukban, de ha ez nem lehetséges, azok, akiknek el kell hagyniuk a hazájukat, a lehető legközelebb maradhassanak, hogy ha a konfliktus véget ér, mielőbb visszatérhessenek.