Külföld

Az ENSZ BT „erőteljesebb líbiai szerepvállalására” lenne szükésg

ENSZ emberjogi főbiztosa: szembetűnő a vétkesek büntetlensége Líbiában

Erőteljesebb líbiai szerepvállalásra szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát Zaid el-Husszein, a világszervezet emberjogi főbiztosa csütörtökön.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága 95 oldalas jelentést tett közzé csütörtökön, amely a Líbiában zajló emberi jogi visszásságokról, emberrablásokról, szexuális bűncselekményekről, kínzásokról, lefejezésekről és egyéb erőszakcselekményekről adott hírt. A tanulmány szerint a helyzet folyamatosan romlott az utóbbi két évben.

Az emberi jogi iroda munkatársai 250 áldozatot és szemtanút hallgattak meg az elmúlt hónapokban, és 900 panaszlevelet kaptak. Ezek alapján úgy vélik, hogy a líbiai konfliktusban részt vevő összes csoport követett el háborús bűnöket és emberi jogi visszaéléseket, a felelősöket pedig a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé kellene állítani.

A nyomozók hiteles beszámolókat hallottak olyan menekülttáborokban fogva tartott nőkről, akiket őreik megerőszakoltak, és ugyanezekről a helyekről számos kínzásról érkezett jelentés. Tíz és tizennégy év közötti fiatal fiúk pedig arról beszéltek, milyen vérlázító szexuális bűncselekményeket követtek el ellenük az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosai, miután vallási és katonai oktatótáborba kényszerítették őket. "Tudtam, mit kell tennem: le kell vetnem a ruhámat, szembe kell fordulnom a fallal, és le kell hajolnom" - számolt be egy iszlamista harcos szolgálatában álló fiú a rendszeressé vált erőszakról. Egy társa elmondta: a szélsőségesek csoportos erőszakot követtek el rajta, hogy "megtörjék, és többé ne mondjon nekik nemet".

"A jelentés legszembetűnőbb eleme a vétkesek büntetlensége, amely továbbra is jellemző Líbia-szerte, illetve az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai" - hívta fel a figyelmet közleményében Husszein.

Az emberi jogi iroda birtokában van több állítólagos elkövető neve, és "zajlik a megfelelő intézményekkel, köztük az ICC-vel való kapcsolatfelvétel" felelősségre vonásuk érdekében - közölte Gurdip Szanga, a főbiztosság Líbiával foglalkozó munkatársa.

A nemzetközileg elismert tobruki kabinet és a tripoli ellenkormány szembenállásából az Iszlám Állam húzott hasznot, amelynek sikerült megvetnie a lábát Líbiában, és továbbra is kitartóan terjeszkedik. Az észak-afrikai országban Moammer el-Kadhafi diktátor 2011-es bukása óta teljes a zűrzavar.