Külföld

Auschwitz megőrzi a múltunkat

A koncentrációs tábor felszabadításának hetvenedik évfordulóján állami vezetők és holokauszt-túlélők együtt emlékeztek

Azon a helyen állunk, ahol összedőlt a civilizációnk – jelentette ki tegnap Bronislaw Komorowski lengyel elnök az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, amelyen negyvenkilenc állam képviselői, köztük Joachim Gauck német, Francois Hollande francia és Petro Porosenko ukrán elnök hajtott fejet az áldozatok emléke előtt több száz túlélő jelenlétében. Hazánkat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviselte.

Auschwitz 20150128
Lengyelország tisztelettel gondol a tábort felszabadító Vörös Hadseregre (Fotó: Reuters - Balogh László)

A láger hírhedt, Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) feliratú kapujánál rendezett megemlékezésen a lengyel elnök több mint háromszáz túlélő előtt a gyűlölet és erőszak poklának nevezte az egykori koncentrációs tábort. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti-szocializmus mindenfajta relativizálása ellen nagyon határozottan fel kell lépni. „Azon a helyen állunk, ahol bestiális módon meggyilkoltak több mint egymillió embert, túlnyomó többségében európai zsidót” – mondta Bronislaw Komorowski. Mint fogalmazott, a német nemzetiszocialisták „a zsidók hatalmas temetőjévé változtatták országomat, Lengyelországnak éppen ezért kiemelt szerep jut az emlékezet megőrzésében”. Auschwitz felszabadulásáról beszélve Komorowski kifejtette, „hálával, tisztelettel gondolunk ma” az auschwitz-birkenaui tábort felszabadító Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonáira.

A túlélők után Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke szólalt fel, aki kijelentette: „A zsidókat Európában újból üldözik csak azért, mert zsidók.” Lauder hozzátette: a zsidó fiatalok megint félnek kipával a fejükön járni Párizs, Budapest, London, sőt Berlin utcáin. „Úgy fest a helyzet, mintha inkább 1933-ban, mintsem 2015-ben élnénk” – jelentette ki Lauder.

A megemlékezésen 49 állam küldöttsége vett részt, köztük 12 államfő – jelen volt Joachim Gauck német, Francois Hollande francia és Petro Porosenko ukrán elnök. Magyarországot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviselte, aki az ünnepség után elmondta: a megemlékezés legfőbb üzenete az, a jövőben meg kell akadályozni, hogy az emberek egyes csoportjait akármilyen alapon megbélyegezzék – ezt az erős családokban, színvonalas iskolákban történő neveléssel lehet csak elérni.

A megemlékezés után zsidó és keresztény halotti imák hangzottak el. A résztvevők ezután átvonultak az auschwitzi áldozatok emlékművéhez, ahol mécseseket gyújtottak.

Eközben Klaus Johannis román államfő tegnap átadta azokat az állami kitüntetéseket, amelyeket magyar holokauszt-túlélőknek adományozott az auschwitzi koncentrációs táborban átélt szenvedésük előtti mély tisztelete jeléül.