Külföld
Aszad: Az amerikai katonáknak el kell hagyniuk Szíriát
Az elnök visszafoglalná a kurd-arab koalíció által ellenőrzött területeket is
A korábban Russia Today-nek nevezett csatornának adott interjúban Aszad hangsúlyozta, hogy visszafoglalják Szíriának azokat a térségeit is, amelyeket az amerikai támogatással bíró kurd-arab koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai foglaltak el az ország északi és keleti részén. "Ez a mi földünk, a mi jogunk és kötelességünk felszabadítani" - szögezte le.
Hozzátette, nyitottak arra is, hogy tárgyaljanak az SDF-el. "Ez az egyik lehetőség" - mondta, hozzátéve, hogy ha ez nem működik, akkor erővel szabadítják fel az említett területeket.
Az amerikaiaknak azonban mindenképpen el kell hagyniuk az országot. Washingtonnak tanulnia kell az Irakban történtekből - figyelmeztetett Aszad, felidézve, hogy Irak jogalap nélküli amerikai megszállása is azzal végződött, hogy az Egyesült Államoknak ki kellett vonnia katonáit.
Arra a kérdésre, mit szól hozzá, hogy Donald Trump amerikai elnök "állatnak" nevezte Aszadot, a szíriai államfő azt felelte: Trump kijelentése őt magát minősíti.
Az interjúban szóba kerültek a Szíria elleni április 13-14-i amerikai, brit, francia légicsapások. Ezzel kapcsolatban Aszad kifejtette, az amerikaiak a világnak azzal a történettel, "hazugsággal" álltak elő, hogy a szíriai kormány vegyifegyvert vetett be a kelet-gútai Dúma városa ellen, holott - mint hangoztatta - a damaszkuszi kormánynak nincsenek vegyi fegyverei, és nem is állt volna érdekében egy ilyen csapást végrehajtani.
Az amerikai vádat Aszad szerint a nemzetközi közvélemény nem hitte el, de nem volt hova visszakozni, valamit tenniük kellett, még ha nem is lett belőle "nagyarányú" támadás. Ez utóbbi ugyanakkor Moszkvának volt köszönhető - tette hozzá. Szíria az orosz közreműködésnek köszönhetően ugyanis megerősítette légvédelmét. "A légvédelmi rendszereink az orosz támogatásnak köszönhetően ma már sokkal erősebbek", ami az amerikai, brit és francia, valamint a legutóbbi izraeli légitámadásoknál is bebizonyosodott - állította Bassár el-Aszad.
Az áprilisi légitámadásban az amerikai, brit és francia erők által indított 103 rakétából a szíriai légvédelem 71-et megsemmisített.
Nyilvánvalóan a május 10-i Szíria elleni izraeli légicsapásokra utalva, Aszad az interjúban azt állította, hogy Irán szíriai katonai szerepvállalása a szíriai hadsereget támogató tisztek jelenlétére korlátozódik, így az izraeli támadásnak a több tucat szíriai katona halála, illetve sebesülése mellett egyetlen iráni áldozata sem volt.
Izrael állítása szerint légiereje aznap Szíriában elhelyezett iráni katonai létesítményekre mért csapást, válaszul az iráni al-Kudsz Brigádoknak a golán-fennsíki izraeli hadállások ellen intézett rakétatámadására.
Arra a kérdésre, hogy Szíria tud-e valamit tenni az iztaeli légitámadások leállítása érdekében, Aszad azt mondta: "Az egyetlen lehetőség a légvédelmünk javítása (...) és ezen rajta vagyunk".