Külföld

Antwerpenben is gázolásos merényletet terveztek

Senki nem sérült meg, az elkövetőt elfogták

Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön. Az elkövetőt elfogták, a városban erősítik a biztonsági erők jelenlétét.

Állt már törvény előtt a tettes
Francois Hollande francia elnök újságírók előtt kijelentetette, hogy a merényletkísérletben a jelek szerint egy francia állampolgár volt érintett, a gyanú szerint a csizmájában fegyverek voltak, és "gyilkolni, vagy legalábbis drámai helyzetet előidézni" készült. "Továbbra is magas készültségi fokon kell lennünk, és mozgósítanunk kell valamennyi erőnket" - idézte a Reuters brit hírügynökség a francia államfőt.


Lehet, hogy csak részeg volt
Egy nevének elhallgatását kérő francia illetékes viszont azt közölte a brit hírügynökséggel, hogy a francia hatóságok szerint a gyanúsított feltehetően nem akart senkire sem támadni, de ittas volt, és megpróbálta elkerülni a rendőri ellenőrzést. Az illetékes a Reutersnek azt mondta, hogy a férfi Franciaországban élő tunéziai állampolgár, aki az ottani rendőrség előtt köztörvényes bűncselekmények miatt ismert. A belga hatóságok egyelőre nem kommentáltak a brit hírügynökség értesüléseit. 
Az antwerpeni rendőrség tájékoztatása szerint a flamand város sétálóutcájában minden járókelő el tudott menekülni a francia rendszámú autó elől, amelyet rövid üldözés után sikerült megállítani.

Az elkövető délelőtt 11 óra körül, nagy sebességgel hajtott be a De Meir utcába, a járókelők el tudtak ugrani az autó elől. A városban megerősítették a rendőri és katonai jelenlétet.

Az 1977-ben született, francia állampolgárságú, Mohamed R.-ként azonosított férfi autójában a hadsereg helyszínre kiérkező aknamentesítő szolgálata számos lőfegyvert és egy egyelőre ismeretlen folyadékkal teli kannát talált.

A Sun információ szerint az elkövető francia rendszámú kocsit használt a támadáshoz. Antwerpen polgármestere, Bart de Wever Twitter-üzenetben köszönte meg a rendőrségnek, a katonaságnak és a különleges alakulatoknak a gyors és eredményes beavatkozást. A város repülőterén is emelték a biztonsági készültséget, a rendőrség közlése szerint egy szabálytalanul közlekedő autó tűnt gyanúsnak a számukra, a reptér közelében a piros lámpán áthajtó kocsit a dokkoknál tartóztatták föl.

A rendőrség és a bombaszakértők a város közösségi terein is ellenőrzéseket tartanak.  

Charles Michel belga miniszterelnök Twitter-üzenetében arról biztosította Antwerpen és egész Belgium lakosságát, hogy a kormány továbbra is éber és cselekvésre kész.

Az antwerpeni feltételezett merényletkísérlet egy nappal azután történt, hogy a brit parlamentnél egy brit férfi a Westminster-hídon először a gyalogosok közé hajtott, majd járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött. A támadásban a jelenlegi adatok szerint négyen vesztették életüket, negyvenen megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként csütörtökön az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.

Brüsszelben szerdán az egy évvel ezelőtti terrortámadások áldozataira emlékeztek. Tavaly március 22-én a belga fővárosban először a Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomáson hajtottak végre öngyilkos merényletet egy dzsihadista csoport tagjai. A két támadásban harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek, utóbbiak között két magyar állampolgár is volt. E támadások elkövetését is az Iszlám Állam vállalta magára.