Külföld
Ankara és Moszkva ismét együttműködik a terrorellenes küzdelemben
Medvegyev orosz miniszterelnök kész kormányfői szinten tárgyalni Törökországgal
"Van egy kétoldalú, diplomáciai szakértőkből és speciális szolgálatokból álló csoportunk a terrorellenes küzdelemre. Ennek a csoportnak a munkája az utóbbi hét hónapban be volt fagyasztva, de most megállapodtunk abban, hogy folytatjuk a munkát" - mondta Lavrov a Fekete-tenger partján található orosz üdülővárosban.
Az orosz tárcavezető és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter először találkozott azóta, hogy a két ország bejelentést tett a kétoldalú kapcsolatok helyreállításáról szerdán, egy nappal az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren történt, több mint 40 halálos áldozatot követelő terrortámadás után.
A török-orosz viszony még tavaly novemberben romlott meg, azt követően, hogy a török légierő lelőtt egy Szíriában bevetést végrehajtó orosz harci repülőgépet. Moszkva megtorlásul gazdasági szankciókkal sújtotta Törökországot.
Cavusoglu a találkozó után újságíróknak arról beszélt, hogy Törökországnak és Oroszországnak együtt kell dolgoznia a Szíriát öt éve sújtó válság politikai megoldásáért.
A RIA orosz hírügynökség által idézett diplomáciai vezető Lavrovnak azt mondta, hogy Ankarát azért veszik célba a terroristák, mert közvetlenül harcol a Szíriában és Irakban is tevékeny Iszlám Állam (IÁ) szervezete ellen.
Az Interfax orosz hírügynökség szerint a török külügyi vezető beszélt arról is, hogy már augusztusban - vagyis még a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20 országcsoport szeptemberi pekingi csúcsértekezlete előtt - találkozhat egymással Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz elnök és török kollégája, Recep Tayyip Erdogan.
Medvegyev orosz miniszterelnök kész kormányfői szinten tárgyalni Törökországgal
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, kész kormányfői szinten tárgyalásokat folytatni Törökországgal a kétoldalú kapcsolatok helyreállítása érdekében. Medvegyev közölte: az orosz kormány a török kollégák kérésének megfelelően bármely szinten hajlandó tárgyalni Ankarával. "Természetesen én is kész vagyok személyesen részt venni a megbeszéléseken" - tette hozzá.